Ecuadorban Rafael Correa lehet a korlátlan időre választott elnök

Quito |

<p>Ecuadorban megnyílt az út Rafael Correa elnök korlátlan alkalommal való újraválasztása előtt, ugyanis az alkotmánybíróság helyi idő szerint pénteken úgy határozott, hogy az erről szóló javaslatról a törvényhozás, ne pedig népszavazás döntsön. A nemzetgyűlésben biztos többsége van a szocialista politikusnak.</p>

A Rafael Correa újraválasztását az elnök 2017-ben lejáró mandátuma után is lehetővé tévő javaslatot az államfő pártja, a hatalmon lévő Alianza País nyújtotta be és küldte el az alkotmánybíróságnak júniusban. A testület döntése nyomán szinte biztosra vehető, hogy Correa elindulhat a következő elnökválasztáson, a törvényhozásban ugyanis pártja 100 hellyel rendelkezik a 137-ből.

"Rafael Correa nem csak egy vezető, ezt személyisége és kormányzati munkája is bizonyítja" - mondta az Alianza Paíshoz tartozó egyik parlamenti képviselő. A hivatalban lévő elnököt 2006-ban választották meg először. 2008-ban népszavazás keretében új alkotmányt fogadtak el az országban, amely kiszélesítette az államfő jogosítványait: lehetővé tette egyszeri közvetlen újraválasztását. Az új alaptörvény életbe lépésével a politikus 2009-ben és 2013-ban is indulhatott.

Az ellenzék népszavazást követelt az elnöki mandátumok számára vonatkozó korlátozás feloldásának kérdésében. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság kétharmada azon a véleményen volt, hogy az ügyet referendumra kell bocsátani. Correa korábban azt mondta, nem akar újra indulni, hacsak nem érzi úgy, hogy veszélyben van a "forradalma".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?