Ebben az országban egy életre betiltották a fiatalok dohányzását

Betiltanák a dohányzást a francia filmekben

Az új-zélandi parlament kedden elfogadott egy törvényt, amelynek értelmében többé nem vásárolhatnak dohányterméket azok, akik 2009-ben vagy azután születtek.

A törvényt megszegőket akár 150 ezer új-zélandi dollár pénzbírsággal is sújthatják.

A tilalom a 2009. január 1-jén vagy azután születettek egész életében fennmarad.

A szabályozás keretében csökkentették a dohánytermékek maximálisan megengedett nikotintartalmát, és rögzítették, hogy 2023 végéig hatezerről hatszázra csökkentik a dohányboltok számát.

Az új-zélandi kormány célja, hogy 2025-ig teljesen felszámolják a dohányzást az országban.

„Nincs jó érv arra, hogy miért engedélyezzük egy olyan termék árusítását, amelyik használóinak felét megöli” – mutatott rá Ayesha Verrall egészségügyi miniszter.

Verrall szerint az egészségügyi rendszer ötmilliárd dollárt spórolhat azon, hogy nem kell kezelnie a dohányzás miatt kialakuló betegségeket, és emberek ezrei élhetnek hosszabb, egészségesebb életet a tilalomnak köszönhetően.

A törvényhozók 76-43 arányban fogadták el az új szabályozást, amelyet a libertariánus ACT párt gazdasági megfontolásokra hivatkozva hevesen bírált, kikelve az emberek „állami pátyolgatása” ellen.

Új-Zélandnál csak Bhutánban szigorúbbak a törvények, amely 2010-ben teljesen betiltotta a cigaretta árusítását.

Ugyanakkor az új szabályozás nem terjed ki az elektromos cigarettázásra, amely már most sokkal népszerűbb az országban, mint a hagyományos dohányzás.

A legfrissebb statisztikák szerint az új-zélandi felnőtt lakosság nyolc százaléka dohányzik naponta. Tíz évvel korábban még 16 százalék volt ez az arány. Eközben az elektromos cigarettát a felnőttek 8,3 százaléka használja minden nap. Hat évvel korábban még egy százaléknál kisebb volt ez az arány.

A dohányosok aránya továbbra is magas (20 százalék körüli) az őslakos maorik körében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?