Donald Tusk lengyel kormányfő a jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítását rendelte el

A jogállamiság visszaállításáért felelős tárcaközi csoport felállítására adott ki utasítást a lengyel jogi közlönyben csütörtökön megjelent dokumentum szerint Donald Tusk lengyel kormányfő.

A közzétett rendelkezés értelmében a csoport azonosítani fogja azon területeket, amelyeken Lengyelországban „visszaálítandó a jogállamiság és az alkotmányos rend”. A testület javaslatokat is tesz erre.

Adam Bodnar igazságügyi miniszter a szerdai sajtóértekezletén elmondta: az ő részvételével a külügyminisztérium és más tárcák képviselőiből is összeállítandó csoport feladata az európai uniós szervek ajánlásaira, valamint az Európai Unió Bírósága (EUB) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntéseire vonatkozó lengyel álláspont összehangolása.

Tusk a szerdán megkezdődött brüsszeli látogatása alkalmával tartott sajtóértekezleten kijelentette: a helyreállítási terv ügyében minden jó úton halad, mivel minden uniós intézményben tudják, hogy Lengyelországban „a jogállamiság reneszánsza kezdődik”. A kormányfő kifejtette: kabinetje már rendelkezik kész törvénytervezetekkel, amelyeket viszont majd Andrzej Duda államfőnek is jóvá kell hagynia.

A helyreállítási pénzek kifizetésének folyamatát „kilencvenszázalékos valószínűséggel sikerül felgyorsítani úgy, hogy pénteken majd mondhatom: megvannak" – fogalmazott Tusk.

Az uniós helyreállítási terv Lengyelország esetében összesen 25,3 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 34,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé.

Adam Bodnar korábban azt is közölte: továbbította a kormányfőnek azt a kérvényt, amely alapján Lengyelország az Európai Ügyészséghez csatlakozna. Tusk a csatlakozást még a kabinetje beiktatása előtt, múlt héten jelentette be kormánya egyik első lépéseként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?