Donald Trump győzelmeit hozták a szuperkeddi előválasztások a republikánusoknál, Joe Biden is győzött a demokratáknál

trump, biden

Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon, amikor az Egyesült Államok mintegy 15 államában döntöttek az elnökjelöltekről a pártok regisztrált választói.

A republikánusoknál Donald Trump egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért Nikki Haleyvel folytatott versenyben. Joe Biden hivatalban lévő elnök szintén egyetlen helyen szenvedett vereséget a demokrata párti előválasztásokon. A republikánus előválasztáson Trump a vártnál fölényesebben győzött a keleti parti Virginia államban, ahol az előrejelzések esélyt mutattak Nikki Haley volt dél-karolinai kormányzó győzelmére. A szavazatok csaknem teljes összegzése szerint Trump végül a szavazatok 63, Haley pedig a 34 százalékát kapta meg. Haley az egyetlen győzelmet az északkeleti Vermont államban érte el, aki itt a voksok 50 százalékát kapta meg, szemben a Donald Trumpra leadott 46 százaléknyi szavazattal.

A demokrata előválasztáson Joe Biden is minden államban győzött, előzetes közlések szerint kihívójával szemben csak az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni szigeten, Amerikai Szamoán tartott jelölőgyűlésen maradt alul. Ez volt a hivatalban lévő elnök első veresége a 2024-es előválasztások során. A szokásjog alapján, amikor a hivatalban lévő elnök elindul az újraválasztásért, akkor vele szemben nem száll versenybe pártján belül esélyes jelölt. Ez így történt idén is, hiszen Joe Biden kihívója egy országosan kevéssé ismert kongresszusi képviselő, Dean Phillips és egy kaliforniai írónő, Marianne Williamson.

 Az amerikai előválasztási verseny március 12-én, kedden folytatódik Georgia államban, illetve március 8-án, pénteken az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoán élő republikánus szavazók jelölőgyűlésen választják ki, hogy kit akarnak elnökjelöltnek a novemberi választásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?