Donald Trump gratulált Hszi Csin-pingnek

Washington |

<p>Trump Twitter-bejegyzésben tudatta, hogy telefonon beszélt a kínai elnökkel, és a jókívánságok mellett megvitatta vele az észak-koreai válságot és több kereskedelmi kérdést is.&nbsp;</p>

A Kínai Kommunista Párt vezetése szerdán erősítette meg Hszi Csin-pinget újabb öt évre pártfőtitkári tisztségében, s a kongresszus előzőleg a párt alapokmányában rögzítette "a hszi csin-pingi gondolatot", Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping mellé emelve őt a kínai kommunista ideológiai kánonban.

"Nagyhatalmú férfi. S én úgy gondolom, nagyon jó ember" - ezt már a Twitter-bejegyzés nyilvánosságra kerülése után nyilatkozta Hszi Csin-pingről az amerikai elnök a Fox televízió egyik műsorában. Hozzátette: "Most majd egyesek talán még Kína királyának is nevezik őt".

Az elnök nagyon jónak minősítette a Hszihez fűződő kapcsolatait, de mivel - mint fogalmazott - "ő Kínát képviseli, én az Egyesült Államokat, így mindig vannak konfliktusok".

Donald Trump november elején - első ázsiai útja alkalmával - találkozik majd Pekingben Hszi Csin-pinggel. Trump "történelminek" és "pozitívnak" nevezte a várható vizitet, amelytől a többi között azt is reméli - mondta -, hogy érdemi előrehaladás történhet Észak-Korea ügyében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?