Dél-koreai kompbaleset – cáfolták a bejutást a hajótestbe

Csindo |

<p>A dél-koreai parti őrség cáfolta, hogy sikerült bejutni az elsüllyedt komp hajóterébe, amit korábban a testületre hivatkozva közölt a helyi sajtó.</p>

A baleset ügyében folyó nyomozás megállapította, hogy a tragédia idején a kapitány nem volt a hajóhídon, a hajót a harmadtiszt kormányozta.

    Az YTN dél-koreai televíziós társaság jelentette azt korábban, hogy búvárok bejutottak a komp kávézójába és éttermébe, ahol a baleset időpontjában valószínűleg sok utas tartózkodott, és megkezdték a kutatást. A parti őrség cáfolta a televíziónak azt az értesülését is, hogy a hajó a baleset után 48 órával teljesen lemerült volna.

    Szakértők szerint nem valószínű, hogy az eltűntnek nyilvánított 268 utast – közöttük számos iskolást – még életben találnák. Eddig a Sewol komphajó 475 utasa és legénysége közül 28 embert nyilvánítottak hivatalosan halottnak, és 179-et sikerült kimenekíteni. A mentőcsapatok levegőt szivattyúztak a hajó éttermébe, ahol a feltételezések szerint több utas tartózkodik.

    Dél-Korea legutóbbi 21 éve legsúlyosabb hajóbalesetének ügyében tovább folyik a nyomozás. Pak Dzse Ok nyomozó Mokphóban tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy a baleset idején a 69 éves kapitány nem volt a hajóhídon, a kormánynál a harmadtiszt állt.

    Az eltűnt gyermekek szülei a kapitányt okolták a tragédia miatt, miután a kapitány és a hajózási társaság bocsánatot kért a halálesetek miatt. Szemtanúk azt állították, hogy a kapitány és a legénység néhány tagja elhagyta a hajót, míg a mások azt az utasítást adták az utasoknak, hogy maradjanak a helyükön, amikor a hajó süllyedni kezdett.

    A parti őrség szerint a nyomozók a legénység esetleges hanyagságára, a teher berakodásának módjára és a hajó esetleges szerkezeti hibáira összpontosítanak, annak ellenére, hogy a hajó a jelek szerint minden biztonsági és biztosítási követelménynek megfelelt.

    A kapitány ellen a dél-koreai törvényeknek megfelelően várhatóan büntetőjogi eljárás indul. Ri Dzsun Sok bocsánatot kért az áldozatokért, de a felelősségét nem ismerte el. Nyilvánosan nem nyilatkozott arról, valóban elhagyta-e a hajót az utasok előtt, és ha igen, miért.

    Az 1994-ben épült, 146 méter hosszú és 22 méter széles Sewol komphajó április 16-án süllyedt el több mint 470 emberrel - köztük 325 középiskolással – a fedélzetén. A 6825 tonnás komphajó hetente kétszer tette meg az utat Incshon és Csedzsu között. A kompot 921 utas, 180 gépkocsi és 152 kereskedelmi konténer szállítására tervezték.

(Frissítve: 8.36)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?