Csehország nem adja ki Ukrajnának a katonai szolgálat alól kibúvókat, dezertőröket

A Cseh Köztársaság nem adja ki Ukrajnának azon állampolgárait, akik kibújtak hazájuk katonai szolgálata alól – számolt be szerdán az idnes.cz nevű cseh hírportál.

„Csehország nem adja ki Ukrajnának a területén tartózkodó (ukrán állampolgárságú) férfiakat, akik kibújnak a szolgálat alól az ukrán fegyveres erőkben” – derült ki a cikkből. A portál magyarázata szerint e döntés a köztársaság nemzetközi egyezményekben rögzített kötelezettségéből fakad, amely szerint az európai államok nem utasíthatnak ki külföldi illetőségű személyeket a katonai szolgálat megkerülése, a hadseregből való dezertálás vagy a katonai parancsnokság utasításaival szembeni engedetlenség miatt.

Az oldal ugyanakkor úgy értesült: a katonai szolgálat alól kibúvók kiadatása Ukrajnának eseti alapon történhet, ha megállapítást nyer, hogy polgári bűncselekményt követtek el, például a szolgálat alóli felmentést biztosító okmányok meghamisítása, vagy az ilyen dokumentum kenőpénzért történő megvásárlása esetén.

Vladimír Repka, a cseh igazságügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy az ukrán igazságügyi hatóságok egyedi esetekben kérhetik egy adott állampolgár kiadatását.

Petr Malý, a főügyészség szóvivője ugyanakkor a portálnak elmondta, hogy a hivatal nem kapott megkeresést az illetékes ukrán hatóságoktól a Cseh Köztársaságban tartózkodó, az ukrán fegyveres erőkben való szolgálat elől elmenekült, hadköteles korú állampolgárokkal kapcsolatban. Emiatt – tette hozzá – nem is lehet őket kiadni hazájuknak.

A portál szerint Csehországban kevesebb mint 90 ezer ukrán él, akik „elméletileg szolgálhatnának a hadseregben”.

A cseh tömegtájékoztatási eszközök korábban arról számoltak be, hogy mintegy 360 ezer ukrán menekült tartózkodik az országban, akiknek körülbelül 80 százaléka nő és gyermek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?