Cseh miniszter: a cseh lakosság számára nem jelentene fenyegetést az atomfegyverek bevetése Ukrajnában

Jana Černochová

Nem jelentene veszélyt a cseh lakosság számára a taktikai atomfegyverek bevetése Ukrajnában – vélte Jana Černochová cseh védelmi miniszter a közszolgálati Cseh Televízió vasárnapi vitaműsorában.

„Ha ez meg is történne, az Csehország lakossága számára semmiféle veszélyt nem jelentene” – mondta a tárcavezető kérdésre válaszolva.  

Moszkva azon bejelentésére reagálva, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít a szomszédos Fehéroroszországba, Černochová leszögezte: Csehország semmi esetre sem számol azzal, hogy területére atomfegyvereket telepíthetnének. „Semmi ilyesmi nincs napirenden” – hangsúlyozta a védelmi miniszter.

Jana Černochová szerint a NATO júliusi vilniusi csúcstalálkozóján várhatóan döntés születik a szervezet keleti szárnyának további megerősítéséről. A miniszter úgy vélte, hogy erre az orosz bejelentés nélkül is sor került volna. „Az Ukrajnában lejátszódó eseményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni” – mutatott rá Černochová.

Lubomír Metnar korábbi védelmi miniszter, Černochová beszélgetőpartnere szintén úgy fogalmazott, hogy „az orosz bejelentésre mindenképpen reagálni kell”.

Jana Černochová szerint nem valószínű, hogy az orosz-ukrán konfliktus gyorsan befejeződne, másfelől folyamatos erőfeszítéséket kell tenni a problémák diplomáciai megoldása érdekében. „Mindegy, hogy ki fog közvetíteni, akár a Nyugat, akár egy Oroszországhoz közeli ország” – jegyezte meg a miniszter. Hozzátette: Kínát sem lehet kizárni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?