Cseh elnökválasztás – Nyolcra csökkent az indulók száma

andrej babiš k

Nyolcra csökkent a cseh elnökválasztáson induló jelöltek száma, miután Josef Středula szakszervezeti vezető a jelöltek vasárnap esti televíziós vitájának végén bejelentette, hogy visszalép.

Úgy döntöttem, hogy visszalépek. Választóimat arra kérem, adják szavazataikat Danuse Nerudovának, akivel közös értékeket vallok

– mondta Josef Středula a közszolgálati televízióban.

A tévévitában a jelöltek közül egyedül Andrej Babiš nem vett részt. A volt kormányfő már korábban közölte, hogy csak a Nova kereskedelmi televízió csütörtök esti vitájában hajlandó részt venni.

Csehországban pénteken és szombaton tartják meg az államfőválasztást, amelyen eredetileg kilenc jelölt indult.

A győzelemhez az első fordulóban a leadott szavazatok több mint 50 százalékát kellene megszereznie egy jelöltnek, míg a január 27-én és 28-án lebonyolítandó második fordulóba jutó két jelölt között már az egyszerű többség dönt.

A felmérések szerint a jelöltek közül háromnak van kiemelkedően magas támogatottsága és a legnagyobb esélye a sikerre: Andrej Babiš volt kormányfőnek, az ellenzéki ANO mozgalom elnökének, Petr Pavel nyugalmazott tábornoknak, a NATO Katonai Bizottsága volt elnökének és Danuse Nerudovának, a brünni Mendel Egyetem volt rektorának.

A Data Collect és a Kantar CZ ügynökségek legutóbbi, december második felében készített, és vasárnap este nyilvánosságra hozott felmérésének eredménye alapján Petr Pavelt az első körben 27,5 százalék, Andrej Babist 26,5 százalék, Danuše Nerudovát pedig 22 százalék támogatná. A második fordulóban a felmérések szerint Petr Pavel és Danuše Nerudová is legyőzné Andrej Babišt. Az esetleges Pavel-Nerudová megmérettetésban a második körben a nyugalmazott tábornok nyerne 55-45 százalék arányban.

A többi jelölt – szenátorok, vállalkozók, szakszervezeti vezető – támogatottsága jóval alacsonyabb. Josef Středula támogatottsága a felmérések szerint 3-4 százalék között mozgott.

Az előző elnökválasztáson, 2018-ban kilencen indultak. Az elnöki tisztséget akkor második alkalommal Miloš Zeman szerezte meg. A hatályos szabályok szerint harmadik mandátumra már nincs lehetőség. Miloš Zeman mandátuma március 7-én jár le, ezt követően kerül sor az újonnan megválasztott cseh köztársasági elnök beiktatására.

Csehországban tíz éve közvetlenül a lakosság választja meg az államfőt, korábban ez a parlament két kamarájának együttes ülésén történt. Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság első két elnökét, Václav Havelt és Václav Klaust a parlament, míg a harmadikat, Miloš Zemant már a lakosság választotta meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?