Csatáry-ügy - A Jobbik feljelentette Efraim Zuroffot hamis vád miatt

Budapest |

<p>Feljelentést tett a Jobbik Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója ellen hamis vád miatt - közölte a párt szerdán az MTI-vel.</p>

A közlemény szerint azt követően tették meg a lépést, hogy az ügyészség - Efraim Zuroff feljelentésével szemben - kimondta: kizárt, hogy Csatáry László 1941-ben részt vett volna a deportálásokban.

Hozzátették: bár hamis vád bűntette miatt az ügyészség hivatalból is eljárást indíthatott volna, ennek hiányában végül a Jobbik képviselői és civil személyek közösen tettek feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen.

"A hamis vád bűntette szándékosan és gondatlanságból is elkövethető, de a Jobbiknak nincs kétsége, hogy Efraim Zuroff a holokausztipar fenntartása, saját intézménye szükségességének bizonyítása érdekében kifejezetten koncepciós vádakat fogalmaz meg, ártatlanok meghurcolásától sem visszariadva" - olvasható a párt közleményében.

Csatáryt - aki a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ szerint 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként  kulcsszerepet játszott 15 ezer 700 zsidó ember Auschwitzba deportálásában  - július 18-án a nyomozó ügyészek háborús bűntettel gyanúsították  meg, és őrizetbe vették, néhány órával később a Budai Központi  Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezéséről döntött. A kassai gyűjtőtábor egykori parancsnoka tagadja bűnösségét.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?