Concorde-per: a Continental Airlines felelős a tragédiáért

Párizs |

<p>A Continental Airlines amerikai légitársaság felelősségét állapította meg hétfőn a Párizs melletti Pontoise bírósága a tíz évvel ezelőtt lezuhant Concorde repülőgép tragédiájában, amely 113 emberéletet követelt.</p>

Az amerikai légitársaságot a bíróság 200 ezer eurós pénzbüntetésre, valamint egymillió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a Concorde-ot üzemeltető Air France-nak. A francia légitársaságot minden felelősség alól felmentette a bíróság. A Continental azonnal jelezte: fellebbez az ítélet ellen.
A hivatalos vizsgálatok szerint a tragédiát az okozta, hogy felszálláskor a Concorde ráfutott egy fémdarabra, amely a
Continental Airlines amerikai légitársaság előtte felszálló egyik gépéről esett le; a hulladék szétvágta a szuperszonikus repülő kerekét, amelynek szétrepülő darabjai megsértették az üzemanyagtartályt, s az így berobbant kerozin okozta a gép
pusztulását.
A vádlottak padján a Continental, annak két egykori alkalmazottja, a Concorde projektjének két egykori irányítója, valamint a francia polgári légiközlekedési igazgatóság egyik volt vezetője foglalt helyet. A három utóbbi személyt azzal vádolták, hogy a katasztrófa előtt alábecsülték a Concorde korábbi incidenseinek jelentőségét.
Az a szerelő, aki a leszakadt fémdarab felhelyezéséért volt felelős az amerikai légitársaságnál, 15 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A négy másik vádlottat viszont felmentette a bíróság.
A februárban kezdődött perben a francia légitársaság 15 millió eurós kártérítést követelt az egyik legnagyobb konkurensének számító Continentaltól, arra hivatkozva, hogy az amerikai légitársaság az Air France-nak nemcsak az imázsán rombolt, hanem a jó hírnevét is besározta.
A Continental ugyanis megtámadta a francia igazságügyi szakértők következetését, és szemtanúkkal kívánta bebizonyítani, hogy a Concorde már azt megelőzően lángra kapott, hogy áthaladt a fémdarabon. Ennek pedig az amerikaiak szerint az volt az oka, hogy az Air France rosszul készítette elő a Concorde-ot a felszállásra.
Ez utóbbi tényt azonban a bíróság nem látta megalapozottnak, ezért "morális károkozásért" 500 ezer eurós, s az imázsrontásért is ugyanekkora összeg megfizetésére kötelezte a Continental Airlinest.
A francia légitársaság gépe 2000. július 25-én zuhant le. A katasztrófa nem sokkal azután érte a New Yorkba tartó járatot, hogy elindult a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről. A gép, amelynek baloldali hajtóműve a felszálláskor kigyulladt, egy szállodára zuhant Párizs Gonesse nevű elővárosában. A tragédiában mind a száz utas - többségében német állampolgárok -, a kilenc tagú francia személyzet és a szállodaépületben tartózkodó négy személy életét vesztette.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?