Cédrusos forradalom

Washington/Bejrút/Jeruzsálem. Keresik a kormányalakítás lehetőségét Libanonban, ahol hétfőn a népi tiltakozás hatására lemondott Omar Karami Szíria-barát miniszterelnök.

Emile Lahud államfő és Nabih Berri parlamenti elnök – mindketten Damaszkuszhoz húznak – konzultációkat kezdett a parlamenti képviselőkkel. Nem tartunk attól, hogy „alkotmányos űr” keletkezne – mondta az elnök egyik munkatársa. Az ellenzék vezetői tegnap kezdték és ma folytatják következő lépéseik egyeztetését. Valószínűleg olyan személyekből álló kormányra tesznek majd javaslatot, akik a libanoniak többsége számára elfogadhatóak, és nem indulnak a májusi általános választásokon. Várhatóan azt is követelni fogják, hogy mondjanak le a biztonsági erők főnökei – közölték ellenzéki források.

A libanoni sajtó üdvözölte a nép győzelmét, de nyugtalanítja, hogy milyen lesz az új kormány. A nagy példányszámú an-Nahar szerint „az ellenzék győzelme, a felkelés a függetlenségért nem a válság vége, hanem a válságból való kijutás kiinduló pontja. Az új kormány megalakításának gondja ugyanolyan fontos, mint a kabinet lemondása”. A meggyilkolt korábbi kormányfő, Rafik Hariri lapja, az al-Mosztakbal hasonló véleményen van: „a kormány bukása nem az út vége. Most arra van szükség, hogy eltöröljék azt a rendszert, amelyben ilyen kormányok születnek, s amely megfosztja az országot a jogától önmaga irányítására”. Az al-Anvar szerint „a kormányzat álarca lehullott, de a hatalom építménye még áll... Semmi nem jelzi, hogy az állam arroganciája eltűnt”. Az al-Dijar követelése: a következő kormány semleges vagy katonai legyen. Az izraeli sajtó lelkesen üdvözölte a fejleményeket: „ez az első eset, hogy békés tüntetések lemondásra kényszerítik egy arab ország kormányát” – írta a Jediot Aharonot, felvetve, ez akár a mély demokratikus változások előjele is lehet az egész térségben. Több lap azt hangsúlyozta, a változás Izrael érdekét szolgálja és Szíria kivonulásához vezethet Libanonból.

Washingtonban Paula Dobriansky, a külügyminisztérium globális ügyekért felelős államtitkára az ukrajnai „narancsszínű forradalomra” és a grúziai „rózsás forradalomra” utalva kijelentette: Libanonban azt látjuk, hogy egyre nagyobb iramban közeledik a „cédrusos forradalom”, amely egyesíti az ország polgárait egy igazi demokrácia érdekében, és a felszabadulásért a külső befolyás alól.

Mielőbb stabil kormányzásra van szükség az országban, hiszen az indulatok könnyen elszabadulhatnak. Példa erre, hogy a lemondott kormányfő, Omar Karami szülővárosában, Tripoliban már hétfőn este zavargások törtek ki, voltak sérültek és egy halálos áldozat is. Az Európai Bizottság tegnap a párbeszéd fenntartására szólította fel a különböző libanoni politikai csoportokat. Az amerikai és a francia külügyminiszter pedig ismételten nyomatékosan felszólította Szíriát, vonja ki csapatait Libanonból, és hagyjon fel a libanoni belügyekbe való beavatkozással. Condoleezza Rice és Michel Barnier a londoni közel-keleti konferencia keretében nagyon világosnak minősítette a Libanonról szóló 1559-es számú BT-határozatot. Újfent teljes körű, hiteles és átlátható vizsgálatot sürgettek Hariri meggyilkolásának ügyében. (MTI, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?