Külföld

Cambridge Analytica - A Facebook több mint kétmilliárd felhasználójának adataihoz férhettek hozzá

Washington | Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és elnök-vezérigazgatója szerint több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók a tudta és az engedélye nélkül.
MTI

2018. április 5. 08:31

- TASR-felvétel

Zuckerberg szerda kora este, újságírókkal tartott telefonkonferencián ismertette a sajtót is meglepő adatot.

"Mi idealista és optimista vállalat vagyunk és az első évtizedben valójában csak azokra a jó dolgokra figyeltünk, amelyek az emberek összehozásából fakadnak" - fogalmazott Zuckerberg. Majd hozzátette: "most már világos, hogy nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket".    

A Facebook-alapító nyilatkozata része volt a közösségi portál szerdai, szélesebb körű beismerésének, amikor a cég közzétette, hogy milyen mértékben és milyen módokon használták fel a profilokat akár egyszerű fejlesztők, akár rossz szándékú adathalászok. Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője szerdán délelőtt mikroblog-bejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg, s ebből 71 millió  felhasználó volt amerikai. Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója - aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta - Twitter-bejegyzésben reagált, s közölte, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.  

2018. április 4. 08:10

Zuckerberg: a Facebook törölte az orosz "trollgyárhoz" köthető fiókokat és bejegyzéseket

A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, s ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról. 

A szerdán nyilvánosságra került újabb információk nagy visszhangot keltettek a kongresszusban is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Zuckerberget.

"Minél többet tudunk meg erről az ügyről, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy olyan lavináról van szó, amely a legbecsesebb amerikai értékek egyikét, a magánélethez való jogot sértette meg"

- fogalmazott újságíróknak Ed Markey, demokrata párti szenátor, a felsőház kereskedelmi bizottságának tagja. Ez a bizottság hallgatja meg a jövő héten Zuckerberget.

Önnek ajánljuk

Több ezres leépítés a kassai U.S. Steelben

A filozófia kiszólt hozzám

Köpni-nyelni nem tudunk a Macskák előzetesétől

Remegéseiről is beszélt Merkel a nyári sajtóértekezletén

Megbírságoltak egy turistát Olaszországban, mert függőágyat feszített ki két fa közé

Visszatért a Föld légkörébe és megsemmisült Kína űrlaboratóriuma

Legfrissebb galériák
Olvasta már?