Bukósisakkal verte az egyik francia képviselő a másikat

Párizs |

<div>Mocskos arab &ndash; állítólag ezt mondta a francia szocialista politikust, mire a másik leütötte.</div>

Súlyos erőszak miatt eljárást indított a párizsi ügyészség M'jid El Guerrab francia kormánypárti képviselő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször megütötte Boris Faure szocialista politikust, akit kórházban ápolnak. A Szocialista Párt (PS) külföldön élő franciák föderációjának főtitkárát bántalmazta az Emmanuel Macron államfő pártjának (A Köztársaság Lendületben, LREM) egyik képviselője. A PS közleményben tudatta, hogy kórházba szállítása után Boris Faure állapota jelentősen romlott, és sürgősen meg kellett operálni. A bántalmazott politikust a rendőrség egyelőre nem tudta kihallgatni.  A két politikus közti összetűzésről a Marianne lap számolt be. Eszerint M'jid El Guerrab és Boris Faure Párizs belvárosában, az V. kerületi Broca utca egyik kávéházának teraszán szólalkozott össze. Egy szemtanú azt mondta, hogy a kormánypárti képviselő motoros bukósisakjával kétszer megütötte Boris Faure-t, aki ettől elesett és vérzett. Egy másik szemtanú azt hallotta, hogy a szocialista politikus korábban „mocskos arabnak” nevezte a képviselőt.    [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"286785","attributes":{"alt":"","author":"Facebook","class":"media-image","height":"300","title":"Boris Faure állítólag mocskos arabnak nevezte Guerrabot","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Gabriel Richard-Molard, a szocialisták egyik vezetője szürreálisnak nevezte a vádat, és feljelentette M'jid El Guerrabot garázdaságért. „Egyesek azt gondolják, hogy rasszista szavakat adhatnak Boris Faure szájába. Akik ismerik, azoknak ezek a vádak nevetségesek” – hangsúlyozta a politikus, aki rágalmazás miatt is panaszt kíván tenni.  M'Jid El Guerrabot a rendőrség nem vette őrizetbe, szabadlábon védekezhet, miután az összetűzés helyszínén felfedte személyazonosságát. A képviselő a francia hírügynökségnek elismerte amit tett, de azt mondta: rasszista sértegetésre reagált. „Bocsánatot kérek az erőszakért. Egyébként elítélem az erőszak minden formáját, az elhangzott szavak és sértések ellenére, az erőszak soha nem a megfelelő megoldás. Sajnálom, hogy engedtem a provokációnak” – mondta. A PS és az LREM is elítélte a képviselő erőszakos tettét, a kormánypárt szerint jóllehet az összetűzés körülményeit még tisztázni kell, semmilyen magatartás nem igazolhat erőszakos tetteket. A két politikus a júniusi nemzetgyűlési választások óta áll egymással konfliktusban, miután a korábban a szocialistákhoz tartozó M'jid El Guerrab az államfő pártjának színeiben a választókörzetében legyőzte a szocialisták jelöltjét, Didier Le Bret-t. Ezt követően a sajtóban Boris Faure azzal vádolta meg volt párttársát, hogy opportunizmusból csatlakozott a kormánypárthoz, miután nem volt hajlandó a PS-nek a jelöltségért a körzetben rendezett előválasztásán elindulni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?