Brüsszeli robbantások: megtalálták a "kalapos férfi" búcsúlevelét

Brüsszel |

<p>A belga nyomozók megtalálták egy kidobott számítógépen azt a búcsúlevelet, amelyet Mohamed Abrini, a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett márciusi robbantásokat végrehajtó terrorkommandó harmadik tagja hagyott hátra - jelentette a helyi média szerdán.</p>

A sajtóban a "kalapos férfiként" ismertté vált Abrini a robbantások előtt néhány perccel még együtt tűnt fel a két öngyilkos merénylővel a légikikötő biztonsági kameráinak felvételein. A férfi azonban feltehetően elbizonytalanodott és mégsem robbantotta fel magát, inkább elmenekült a helyszínről.

A belga nyomozók egy kukában találták meg a búcsúüzenetet tartalmazó számítógépet a brüsszeli Schaerbeek negyedben. A február 2-án létrehozott dokumentumra a lomtárban bukkantak rá.

Az áprilisban őrizetbe vett Mohamed Abrini a levélben a novemberi párizsi merényletek elkövetőit méltatta, hősöknek nevezte őket, majd kijelentette, hogy ő is mártírként fog meghalni, és ezért az anyja bocsánatát kérte - írta a Le Soir című belga napilap.

Abrini az üzenetben arról is beszámolt, hogy azután vette fel a kapcsolatot az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, hogy a bátyja 2014-ben öngyilkos robbantást hajtott végre Szíriában.

Elfogása után a férfi, akinek a belga hatóságok gyanúja szerint a párizsi merényletek előkészítésében is szerepe volt, azt mondta a rendőröknek, hogy "a légynek sem tudna ártani".

Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, ezekben 130 ember halt meg. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?