Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
Brit előrejelző intézet: a koronavírus-járványhoz hasonló gazdasági veszteséget okoz a kilépés az EU-ból
Richard Hughes, a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) elnöke a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a brit gazdaság az elmúlt években 500 ezer munkavállalót vesztett, a beruházások értéke pedig 2016 óta stagnál. Nagy-Britanniában 2016-ban tartották az EU-tagságról szóló népszavazást, amelyen a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. A referendum eredménye nyomán Nagy-Britannia három éve kilépett az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is távozott. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.
Az OBR vezetője által vasárnap említett becslés, amely szerint azóta félmillió munkavállaló távozott a brit gazdaságból, komorabb, mint az ugyanebben a témában nemrégiben közzétett legutóbbi független elemzés. Jonathan Portes, a King's College London egyetem gazdaságtan-professzora és John Springford, a Centre for European Reform (CER) nevű, uniós elemzéseket végző londoni stratégiai kutatóműhely igazgatóhelyettese azt mutatta ki közös tanulmányában, hogy a tavalyi év közepére 460 ezer európai uniós munkavállaló hiányzott a brit gazdaságból a Brexit előtti szintekhez képest.
Richard Hughes, az OBR elnöke a vasárnapi BBC-műsorban elmondta, hogy a brit gazdaság termelékenységének javulása is "drámai mértékben" lelassult a 2008-as globális pénzügyi válság után, és azóta sem tért vissza a korábbi ütemhez. Arra a kérdésre, hogy mennyivel lenne erősebb a brit gazdaság, ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradt volna, a gazdasági előrejelző intézet vezetője azt mondta: az OBR számításai szerint a brit hazai össztermék (GDP) értéke a Brexit miatt hozzávetőleg 4 százalékkal lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az EU tagjaként hosszabb távon elérhetett volna. Hughes szerint ez azt jelenti, hogy a Brexit a koronavírus-járvány hatásához mérhető sokkot okozott a brit gazdaságban. Hozzátette: az OBR becslése szerint a brit lakosság életszínvonala a jelenlegi évtized vége előtt nem tér vissza a koronavírus-járvány elhatalmasodása - és az ezzel egy időben végbement Brexit-folyamat - előtti szintre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.