Brexit – Jóváhagyta a londoni alsóház az EU-val elért megállapodást

Boris Johnson

A várakozásoknak megfelelően nagy többséggel jóváhagyta szerdán a brit parlament alsóháza az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerének feltételeit rögzítő megállapodást.

A téli szünetét töltő alsóház a soron kívül összehívott szerdai ülésnapon ötórás vitát tartott az átfogó megállapodásról, és a délutáni voksoláson 521–73 arányban megszavazta az egyezmény törvénybe iktatását kérő kormányzati indítványt.

A kormányzó Konzervatív Párt mellett megszavazta az egyezmény törvényerőre emelését a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt frakciótagjainak zöme is, bár többen szembefordultak Sir Keir Starmerrel, a párt vezetőjével, aki a voksolás előtt utasításba adta a frakciónak a tervezet megszavazását.

Elutasította a megállapodást a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, a brit EU-tagság megszűnését vehemensen ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP) és az észak-írországi felekezetközi kormány legnagyobb britpárti protestáns ereje, a Demokratikus Unionista Párt (DUP).

Az alsóházi szavazás után a tervezet a felső kamara, a Lordok Háza elé került, amely várhatóan még szerdán szintén megvitatja és nagy valószínűséggel jóváhagyja a megállapodást.  

Az 1246 oldalas megállapodásról többhavi tárgyalási folyamat után múlt csütörtökön állapodtak meg a brit kormány és az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségei.

A megállapodás egyik fő eleme egy szabadkereskedelmi egyezmény, amely százszázalékos vámliberalizációt – vagyis vám- és kvótamenetes kereskedelmet – biztosít Nagy-Britannia és az EU kétoldalú áruforgalmában.

A brit kormány szerint ez az első eset, hogy az EU valamely külső kereskedelmi partnerrel zéró vám- és kvótatartalmú kereskedelmi feltételrendszerről állapodott meg.

Az Egyesült Királyság január 31-én lépett ki az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó – csütörtökön brit idő szerint 23 órakor, közép-európai idő szerint éjfélkor lejáró – átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről.

A megállapodás elmaradása azt jelentette volna, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme január 1-től, vagyis péntektől a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódott volna, ez viszont vámok megjelenésével járt volna a kétoldalú áruforgalomban.

A péntektől érvényes egyezményt az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell, de ez már csak 2021-ben lehetséges. Az EU szabályai alapján azonban a megállapodás – miután a tagországok egyhangúlag jóváhagyták – így is érvénybe léphet az újév első napján.

A londoni alsóház szerdai vitanapján felszólalva Boris Johnson miniszterelnök kiemelte, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás hozzávetőleg évi 660 milliárd font értékű kétoldalú kereskedelem feltételrendszerét rögzíti.

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének értéke a hivatalos statisztika szerint tavaly 668 milliárd font volt.

Johnson hangsúlyozta, hogy a megállapodást „elképesztő sebességgel” sikerült elérni: az Uruguayi Forduló néven ismert világkereskedelmi tárgyalássorozat – amely elvezetett a Kereskedelmi Világszervezet létrehozáshoz – csaknem nyolc évig tartott, az Európai Unió pedig Kanadával öt évig, Japánnal hat évig tárgyalt, mire kereskedelmi megállapodásra jutott e két országgal.

Az Egyesült Királyság ugyanakkor nem egészen egy év alatt elérte ugyanezt az EU-val, ráadásul egy világjárvány szorításában – mondta szerdai parlamenti felszólalásában a brit kormányfő.

Boris Johnson szerint az Egyesült Királyság új fejezet kezd történelmében, újra megteremtve liberális, kifelé tekintő, a közjót szolgáló országként betöltött globális szerepét.

Hozzátette: az Egyesült Királyság nem azért lépett ki az Európai Unióból, hogy szakadást idézzen elő az Európához fűződő kapcsolataiban, hanem azért, hogy megoldást leljen az e kapcsolatokat a második világháború óta terhelő régi, idegesítő problémákra.

Az Egyesült Királyság távolságtartó, kedvetlen tagja, néha kerékkötője is volt az Európai Uniónak, most azonban barátságos szomszéd lesz, a legjobb barát és szövetséges, akit az EU csak kívánhat magának – fogalmazott szerdai alsóházi beszédében a brit kormányfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?