Brexit - Egy képviselő a népszavazás eredményének ignorálására szólított fel

London |

<p>David Lammy munkáspárti parlamenti képviselő azzal a felszólítással fordult képviselőtársaihoz, hogy hagyják figyelmen kívül az uniós tagságról tartott népszavazás eredményét - jelentette szombat este a The Independent című brit lap honlapja.</p>

A politikus arra kérte a londoni törvényhozást, hogy "vessen véget ennek az őrületnek", és utasítsa el az Európai Unióból való kilépésre vonatkozó döntést.

"Ébresztő! Nem kell ezt tennünk" - írta a Twitteren a politikus, aki arra hivatkozik, hogy a csütörtöki népszavazás pusztán véleménynyilvánító referendum volt, semmire sem kötelezi a parlamentet.

"Véget vethetünk ennek az őrületnek, s lezárhatjuk ezt a rémálmot egy parlamenti szavazással. A szuverén parlamentnek kell döntenie arról, hogy kilépjünk-e az EU-ból" - írta közleményében a munkáspárti politikus, aki szerint a kilépéspártiak érvei pillanatok alatt szertefoszlottak, és néhányan a szavazatukat is megváltoztatnák, ha lenne rá lehetőség.

"Ne pusztítsuk el a gazdaságunkat alaptalan hazugságok és Boris Johnson elbizakodott ambíciói miatt" - fogalmazott Lammy.

A csütörtöki népszavazáson a szavazók 51,9 százaléka szavazott arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A The Independent megjegyzi: bár jogilag a parlament megteheti, hogy figyelmen kívül hagyja a népszavazást, ez valószínűleg hatalmas felzúdulást keltene a kilépésre szavazók körében.

"Hogy megakadályozza a Brexitet, a kormánynak csak annyit kell tennie, hogy nem tesz semmit" - állapítja meg a lap, amely szerint, ha - mint valószínű - a kilépés mellett kampányoló Boris Johnson lesz a miniszterelnök, várhatóan a kormányt is a Brexitet támogató híveivel tölti fel, s nem akadályozzák majd meg az ország kilépését az Európai Unióból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?