Börtönőr volt az USA-ban az Interpol körözte cseh férfi

Lincoln (Nebraska állam) |

<p>Egy szigorúan őrzött amerikai börtönben tűnt fel egy, az Interpol által körözött cseh férfi - csakhogy nem rabként, hanem börtönőrként.</p>

Michal Preclik már egy éve dolgozott a nebraskai büntetés-végrehajtási intézetben, amikor fény derült múltjára, amely egyébként egyszerű internetes kereséssel azonnal bárki számára nyilvánvalóvá válhat.


    A 32 éves férfit csalás és drogkereskedelem miatt körözték a nemzetközi hatóságok. Mégis alkalmazták a nebraskai börtönben, ahol egy évig dolgozott, sőt letartóztatása előtt két hónappal elő is léptették a Tecumseh Állami Javítóintézetben.
    Patrick Barker, a börtönben dolgozó hivatalnok elmondta: sokkolta őket a hír, hogy Preclik körözés alatt áll. Hozzátette: mielőtt alkalmazták a férfit, az ő hátterét is ellenőrizték - kétszer. A Nemzeti Bűnügyi Információs Központ nemzetközi adatbázisában azonban egyik alkalommal sem szerepelt letartóztatási parancs Preclik ellen.
    Dawn Renee Smith bűnügyi szóvivő szerint gyakran eltelik egy kis idő aközött, hogy az Interpol nemzetközi körözést ad ki valaki ellen és hogy az elfogatóparancs valóban megjelenik abban az országban, ahol a körözött személy tartózkodik.
    Preclik 2002-ben érkezett Nebraskába, és egy kelet-európaiakat foglalkoztató munkaközvetítő cég segítségével munkát talált egy disznófarmon. Mivel az illegális bevándorlókat is szállító és alkalmazó cég elleni eljárásban Preclik is tanúskodott, megkapta az amerikai tartózkodási jogot - mondta el a férfi amerikai felesége, Kari Preclik, akivel 2005-ben házasodott össze.
    A feleség elmondása szerint a drogkereskedelem és csalás vádja egy másik eljárásból származik: Michal Preclik Csehországban is segédkezett egy bűneset felgöngyölítésében. Ez ügyben való tanúskodása során vádolták meg a bűncselekményekkel. A nő szerint azonban semmit sem tudtak a nemzetközi elfogatóparancsról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?