Börtönbüntetésre ítélték Irakban egy megölt terrorista özvegyét

Bagdad |

<p>Terrorista bűncselekményekkel kapcsolatos vádakkal 20 évi börtönbüntetésre ítélték Irakban egy megölt al-Kaida-vezér özvegyét - jelentette be vasárnap az arab ország legfelsőbb bíróságának szóvivője.</p>

Haszna Ali Jahja, az egyiptomi Abu Ajjub al-Maszri jemeni felesége a terroristák egymás közötti kommunikációját segítette, valamint robbanóöveket készített  öngyilkos merénylők számára - közölte egy meg nem nevezett kormányzati forrás. A szóvivő nem árulta el, hogy mik voltak a vádak, csak azt, hogy az ítéletet csütörtökön mondták ki.

A háromgyerekes anyát 2010 áprilisában vették őrizetbe, amikor az amerikai erők és az iraki hadsereg közös hadműveletet hajtott végre lázadók ellen Bagdadtól északra, és ennek során megölték Maszrit és az al-Kaida terrorhálózat iraki szárnyának (Iraki Iszlám Állam) egy másik vezető tagját.

Tavaly októberben az Iraki Iszlám Állam azzal fenyegetőzött, hogy elrabolja politikusok és miniszterek családtagjait, ha Maszri özvegyét nem engedik szabadon. Egy Bagdadban szolgálatot teljesítő jemeni diplomata közölte, hogy az iraki hatóságok májusban az asszony gyerekeit jemeni nagybátyjuk gondjaira bízták.

Amerikai tisztségviselők szerint Maszri az 1990-es évek végén Afganisztánban csatlakozott az al-Kaidához, és kitanulta, hogyan kell gépkocsiba szerelni pokolgépet, majd miután az amerikai erők 2003-ban megszállták Irakot, az arab országba ment harcolni ellenük. Ő vette át az al-Kaida iraki szárnyának vezetését azután, hogy 2006 júniusában megölték a szárny alapítóját, a jordániai Abu Muszab az-Zarkávit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?