Borboly-ügy: az RMDSZ és az EMNP bírálja az eljárást

Kolozsvár/Marosvásárhely |

<p>A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden elutasította Borboly Csabának, a Hargita megyei önkormányzat elnökének és három társának letartóztatását, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) várhatóan fellebbez e bírói döntés ellen.</p>

A romániai magyar szervezetek elítélnek minden olyan eljárást, amelynek politikai, etnikai alapú megfélemlítés vagy leszámolás a célja.

    A táblabíróság kedden arról döntött, hogy Borboly Csaba és társai szabadlábon védekezhetnek a DNA marosvásárhelyi területi szolgálata által megfogalmazott vádakkal szemben, de nem hagyhatják el lakóhelyüket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) országos önkormányzati tanácsának az elnöki tisztségét is betöltő politikust, valamint a Hargita megyei tanács korábbi alelnökét, egyik jelenlegi képviselőjét és az önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjét a vádhatóság hétfőn vette őrizetbe hivatali visszaélés és korrupció gyanújával. A DNA 29 napos előzetes letartóztatásukat kezdeményezte, ezt utasította el a táblabíróság.     Az intézkedésről kiadott közlemény szerint Borboly Csaba indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket a szintén őrizetbe vett önkormányzati képviselő érdekeltségébe tartozó cégnek. Ezzel - mint a közleményben olvasható - közel 1,8 millió lej (125 millió forint) kárt okozott az államnak.      Borboly ezt koholmánynak tartja. Az MTI érdeklődésére valószínűnek nevezte, hogy a DNA fellebbez a Marosvásárhelyi Táblabíróság által hozott - a 29 napos letartóztatását elutasító - határozat ellen. Ez esetben az önkormányzati elnöknek a jövő héten ismét bíróságon kell megvédenie igazát.        Ki nem mondva is utalt azokra a kormányzati forrásokra, amelyeket minden esztendőnek a végén lehetett csak lehívni, ugyanakkor az év végéig el is kellett számolni azokkal. Sokszor ezért ezek a pénzek megmaradtak. "Az ügynek éppen az a lényege: négy éven keresztül sikerült több mint 50 kilométer utat leaszfaltoznunk Hargita megyében, mégpedig úgy, hogy az év végén, amikor a kormánynak már nem kellett a pénz, elhoztuk a megyébe" - foglalta össze az ellene felhozott vádak hátterét a tanácselnök. Megállapította: a baj az elvégzett munka "papírozásából" (iratokkal való "lefedéséből") ered. "Az aszfalt ott van, ha az aktákban valami tévedés lenne, az nem börtönbüntetésre okot adó vétség" - jelentette ki a tanácselnök.     A román hatalom "aljas megfélemlítési kísérletének" nevezték Borboly Csaba meghurcolását az RMDSZ székelyföldi önkormányzati vezetők, akik keddi állásfoglalásukban szolidaritásukról biztosították őt. Az aláírók szerint az ügyészségi akció a magyar közösség intézményei és jelképei elleni támadássorozat része. Szerintük nem véletlen, hogy az ügyészség tíz nappal az RMDSZ Csíkszeredában megrendezendő 11. kongresszusa előtt vette őrizetbe a esemény egyik házigazdáját. Az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) úgy értékeli: Romániának még nem sikerült levetkőznie a múlt rendszer megfélemlítési beidegződéseit.       Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) állásfoglalásban rögzítette kedden, hogy támogatja a korrupció és a bűnözés elleni harcot. A Toró T. Tibor pártelnök által jegyzett állásfoglalásban ugyanakkor az is olvasható: "Nem tudjuk, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba intézményvezetői vagy a pártján belüli önállósodási törekvéseinek köze van-e az ellene indított vizsgálathoz. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a Néppárt a lehető leghatározottabban elutasít és elítél minden olyan eljárást, amelynek célja nem kizárólag az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények bizonyítása, hanem a politikai, netán etnikai alapú megfélemlítés vagy leszámolás."  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?