Bombagyártásra készült a berlini merénylő

Berlin |

<div>A berlini merénylet gyanúsítottja, a tunéziai Anis Amri pokolgépek készítését tanulmányozta az interneten.</div>

A férfi közvetlen kapcsolatban állt az Iszlám Állammal – írta a The New York Times egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva. A 24 éves férfi a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson keresztül legalább egyszer kommunikált a terrorcsoporttal, és szerepelt az Egyesült Államok berepülési tiltólistáján. A számos álnevet használó, Olaszországban börtönviselt Amri egy időre eltűnt, majd Németországban bukkant fel. A tunéziai férfi iratait a merénylet után megtalálták a tömegbe hajtó kamionban. NÉGY ÉVET VOLT OLASZ BÖRTÖNBEN A BERLINI MERÉNYŐ Idén március és szeptember között megfigyelés alatt tartották a német hatóságok, azzal gyanúsították ugyanis, hogy pénzt készül lopni egy gépfegyver beszerzéséhez, hogy aztán később támadást hajtson végre több társával. Elegendő bizonyíték hiányában azonban végül nem emeltek vádat ellene.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?