Bolíviai magyar merénylők: Eduardo Rózsa-Flores, Magyarosi Árpád, Tóásó Előd

Budapest |

<p>Sajtóértesülések szerint két magyart is lelőttek, egyet pedig őrizetbe vettek csütörtök hajnalban Bolíviában, az Evo Morales elnök ellen tervezett merénylet felszámolása közben. Az egyik magyar származású áldozat Rózsa-Flores Eduardo, a másik Magyarosi Árpád volt. Tóásó Elődöt őrízetbe vették a hatóságok.</p>

"Nemzeti anarchista vagyok, alapítója az egyszemélyes Nemzeti Anarchista Pártnak" - így mutatta be magát Rózsa-Flores Eduardo az egyik magyar közösségi oldalon található profiljában.

Internetes blogjából kiderül, Rózsa-Flores Eduardo 1960. március 31-én született a bolíviai Santa Cruz-ban.

Amint családjáról a blogjában leírja: apja, Rózsa György zsidó származású festőművész, egyetemi tanár 1948-ban hagyta el Magyarországot; anyja, Nelly Flores Arias pedig spanyol származású tanár volt. Rózsa-Flores 1972-ig Bolíviában, majd 1973 végéig Chilében tanult. A Pinochet-féle katonai hatalomátvétel után a család Svédországba települt, ahol 1973-75 között politikai menekültként éltek.

1975-ben a család Magyarországra költözött. Flores a budapesti Szent László Gimnáziumban tett érettségit 1979-ben, majd a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára jelentkezett. Három évvel később a leszerelését kérte, és 1984-ben a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára felvételizett, ahol 1989-ben szerzett diplomát.

Rózsa-Flores Eduardo 1984-től különböző külföldi hírügynökségek tudósítójaként dolgozott, 1988-tól a La Vanguardia spanyol napilapnak írt, amelynek különleges tudósítójaként 1991 júniusában az akkori Jugoszláviába, Horvátország fővárosába, Zágrábba érkezett.

A spanyol újság mellett folyamatosan tudósított a BBC World Service nemzetközi brit rádióadó spanyol nyelvű adásainak is. 1991. augusztus 28-án Eszéken első külföldi önkéntesként jelentkezett a Horvát Nemzeti Gárda soraiba.

Részt vett Szentlászló védelmében és a szeptemberi eszéki csatákban, harcolt Vukovárnál. Közben Flores az akkor már a különleges erők parancsnokaként megkapta a horvát állampolgárságot, és Franjo Tudjman horvát elnök őrnaggyá léptetette elő. 1993-ban ezredesi rendfokozatot kapott. Háromszor sebesült meg a fronton.

A vele készült egyik interjú szerint spanyol anyanyelvűként, a szolgálati helyén, Ferihegyen határőrként többször találkozott Carlos-sal, a Sakálként közismert terroristával. "Sajnos nem a tolmácsa voltam. Sajnos, mert akkor többet tudnék azokról, akik Magyarországra beengedték. Gondolom, ez mindenkit igazán érdekelne, nem?" - fogalmazott.

Eduardo Rózsa-Floresnek 1994-től hét verseskötete jelent meg Magyarországon, és szerepelt filmben is. 2002-ben Fekete Ibolya Chico címmel dokumentum-játékfilmet készített róla, amely elnyerte a 33. Magyar Játékfilmszemle fődíját.

2003-ban áttért az iszlám hitre és a Magyar Iszlám Közösség alelnöke lett. A férfi saját bevallása szerint "élete és halála" is Allahról szólt.

Eduardo Rózsa-Flores blogjában magát egy, "még ha nem is egyszerű, de normálisnak mondható, íróemberként" aposztrofálta, akinek van önálló véleménye a világ dolgait illetően, s azt megvédi, "ha kell, bármi áron".

Magyarosi Árpád - weblapja szerint - 1981. február 4-én született Marosvásárhelyen. Általános iskolai tanulmányait a romániai Szovátán kezdte, majd Budapesten folytatta további két intézményben. Az egyik magyar közösségi oldalon található adatlapja szerint többször váltott középiskolát is, csakúgy, mint egyetemet és főiskolát is.

Biográfiája szerint már gyermekkorában komolyan érdeklődött a zene és az éneklés iránt. 1999-ben gimnáziumban alakult meg az első rövid életű zenekara, mely a "Sehonnai nincstelenek" névre hallgatott.

Egy 2007-es interjújában arról is beszélt, hogy a zenélés mellett versei és rajzai is rendszeresen jelentek meg a Partium nevű irodalmi, művészeti folyóiratban. A passzio.hu-nak adott nyilatkozatában arról is vallott, hogy "mélyen érinti" az a tény, hogy édesanyja "leveszi róla a kezét".

Csakúgy, mint Eduardo Rózsa-Flores, a közösségi oldalon Magyarosi Árpád is feltünteti "klubjai" között a Magyar Iszlám Közösséget. Mind a két férfi arabul is felírta nevét az adatlapjára.

Magyarosi Árpádhoz hasonlóan a sajtóhírek szerint őrizetbe vett Tóásó Előd is Szovátán végezte általános és középfokú tanulmányait. Ezt követően Magyarországon, a Berzsenyi Dániel Főiskolára és Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre járt - derül ki az egyik magyar közösségi oldalra feltöltött adatlapjáról. A románul, angolul és spanyolul beszélő fiatal férfi lakóhelyeként Brazíliát jelölte meg. Tóásó Előd munkájáról azt írta, hogy "szabadúszó, ahol kellek ott leszek".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?