Bírságot kap, aki gyereket visz a tüntetésre

Bukarest |

<p>Olguta Vasilescu román családügyi miniszter arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, bírságot kapnak.</p>

A büntetés összege több mint kétezer eurónak megfelő lej. A több mint két hete tartó bukaresti korrupcióellenes megmozdulássorozaton részt vevő fiatal szülők közül sokan gyermekeikkel együtt járnak demonstrálni, de február 4-én úgynevezett „gyermekdemonstrációt” is szerveztek, több ezer szülő vonult ki gyermekével játszani a kormány előtti térre, és a kezükben tartott táblákon, illetve a gyermekekre aggatott feliratokon korrupciómenetes, korrekt országot követeltek a következő nemzedék számára. A miniszter egy sajtóértekezleten beszámolt arról: a gyermekjogvédelmi hatósághoz (ANPDCA) 29 bejelentés érkezett, amelyek szerint ezek a szülők visszaéltek gyermekükkel. Arra a kérdésre, hogy azok a politikusok, akik gyermekeikkel együtt mennek szavazni, nem követnek-e el hasonló visszaélést, Vasilescu rámutatott, „nem kell túlozni”, a gyermekeket veszélyeztető kockázatokat nem lehet összehasonlítani. A miniszter szerint az ANPDCA-nak nincsenek eszközei, hogy a feljelentéseket kivizsgálja, a rendőrségre hárul a feladat, hogy az ügyben eljárjon és kiszabja a bírságokat. Kiderült, hogy a feljelentések többsége nem nevezte meg a „vétkes” szülőket, egyetlenegy volt közülük névre szóló: egy joghallgató Nicusor Dant, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét panaszolta be amiatt, hogy kisgyerekével vett részt a tüntetéseken. Daniela Gheorghe, a gyermekvédelmi civil szervezetek szövetségének elnöke a szociálliberális kormánnyal kritikus Digi 24 hírtelevízióban kommentálva az ügyet érthetetlennek nevezte, miért a kormány épülete előtt játszó gyerekekért aggódik a ANPDCA, ahelyett, hogy azoknak a valóban bajba jutott gyerekeknek az ügyét vizsgálná, akik családi erőszaknak esnek áldozatul, kimaradnak az iskolából, télen kilométereket gyalogolnak a hóban, hogy eljussanak az iskolába, vagy akiket magukra hagytak a külföldön szerencsét próbáló szülők. Az Adevarul című lap szerint a hatósági fenyegetőzés hatására a közösségi portálokon újabb felhívás jelent meg, amely arra biztatja a szülőket, hogy szombaton ismételjék meg a két héttel korábbi gyermektüntetést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?