Biden megállította Sanders menetelését a demokraták elnökjelöltsége felé

Joe Biden

Joe Biden, az Obama-kormány alelnöke a szuperkedden megtartott előválasztásokon megakasztotta Bernie Sanders vermonti szenátor menetelését az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltsége felé.

A szuperkedden 14 tagállamban - Alabama, Arkansas, Colorado, Észak-Karolina, Kalifornia, Maine, Massachusetts, Minnesota, Oklahoma, Tennessee, Texas, Utah, Vermont és Virginia - és egy tengerentúli területen, Amerikai Szamoán tartottak előválasztásokat.

Annak ellenére, hogy sok államban volt mostoha az időjárás, sokan mentek el voksolni. Tennessee fővárosában, Nashville-ben, ahol keddre virradóra halálos áldozatokat is követelő tornádók pusztítottak, három órával meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását.

A keddi előválasztások fontosak voltak, hiszen a nyári elnökjelölt-állító konvenciókra sok delegátust küldő és nagy lélekszámú tagállamokban járultak az urnákhoz. Mindkét párt hívei választottak, de mivel a Republikánus Pártban Donald Trumpnak lényegében nincs vetélytársa, a politikusok és az elemzők egyaránt a demokratákra figyeltek. Az előzetes elemzések Joe Biden és Bernie Sanders párharcát jelezték előre, és ez így is történt.

Biden tarolt a déli államokban, és összesen nyolc államban győzött: Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansas-ban, Oklahomában, Minnesotában, sőt, még az északkeleti Massachusettsben is. A volt alelnök győzelme földcsuszamlásszerű volt Virginiában, Észak-Karolinában és Alabamában, ahol nagyrészt a viszonylag nagy lélekszámú afroamerikai közösségek támogatására is számíthatott.

Elemzők körében meglepetést keltett, hogy Elizabeth Warren massachusettsi szenátor nem hogy győzni nem tudott, de csupán a harmadik helyre szorult "saját" államában .

Sanders a demokraták nyári elnökjelölt-állító konvenciójára legtöbb, 415 delegátust küldő államban, Kaliforniában hódította meg a választókat. Az este folyamán sokáig úgy tűnt, hogy a szintén sok, 228 delegátust a konvencióra küldő Texasban is a magát demokratikus szocialistának valló Sanders nyerte el a választók bizalmát, de éjjel fordult a kocka Biden javára.

"Néhány nappal ezelőtt a sajtó és a megmondóemberek még azt hangoztatták, hogy a kampányomnak vége. De nagyon is él!" - jelentette ki Biden a kaliforniai Los Angelesben berendezett eredményváró központban. Győzelmi beszédében a volt alelnök elsősorban Donald Trump amerikai elnököt támadta.

Sanders Vermontban várta az eredményeket, és győzelmet ígért híveinek, vagyis azt, hogy ő lesz a demokraták elnökjelöltje.

A szuperkedd nagy vesztesének az amerikai kommentátorok a New York-i milliárdost, Michael Bloomberget tartják. Bloomberg lényegében kedden lépett be a választási küzdelembe, a korábbi előválasztásokon ugyanis nem vett részt. Egyedül a 11 delegátust adó Amerikai Szamoán, az Egyesült Államok tengerentúli területén került ki győztesen a versengésből.     Második helyen az Amerikai Szamoán született, de hawaii képviselőnő, Tulsi Gabbard végzett, így Bloombergnek vele kell osztoznia a delegátusokon. Ráadásul a tengerentúli terület lakóinak voksaira az őszi választásokon nem számíthat: Amerikai Szamoa ugyanis bár küld delegátusokat a konvencióra, lakosai az őszi elnökválasztáson nem voksolhatnak, mert nincs kongresszusi képviseletük a szövetségi törvényhozásban Washingtonban.

Donna Brazile demokrata párti stratéga és kampányszakértő - aki 2011 és 2016 között a Demokrata Országos Bizottság (DNC, a párt vezető szerve) elnöke volt, úgy kommentálta a saját vagyonából eddig mintegy félmilliárd dollárt kampányra költő Bloomberg szereplését: a milliárdosnak nagyon sok anyagi forrása van a kampányra, de nagyon kevés oka arra, hogy továbbra is kampányoljon az elnökjelöltségért.

Donald Trump a szuperkedden csakis választási győzelmeket könyvelhetett el. Volt állam - például Virginia -, ahol nem is rendezték meg az előválasztást, hanem automatikusan neki "adták" a delegátusokat. Elvileg versenyben van még a republikánusok elnökjelöltségéért a 74 éves William Weld egykori massachusettsi kormányzó is, de a szuperkeddi voksoláson sok helyen nem is szerepelt a választási jegyzéken. Korábban, az iowai jelölőgyűléseken egyetlen delegátust szerzett.

Trump kedd éjjel minden egyes tagállamnak külön mondott köszönetet a támogatásért a Twitteren.

A szuperkedd végleges eredményei későbbre várhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?