Az Egyesült Államok 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását

Joe Biden klímacsúcs

Az Egyesült Államok 2030-ig minimum 50 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását – jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök, az általa összehívott, virtuálisan megrendezett globális klímacsúcson a Fehér Házban.

A csúcstalálkozót megnyitó beszédében Biden kifejtette elképzeléseit egy zöldebb gazdaságról, amelyben az éghajlatváltozást minden ágazatban komolyan veszik, és ez több munkahelyet eredményez azoknak a munkavállalóknak, akikre – mint fogalmazott – karrierje során mindig összpontosított. „Azt tehetjük, hogy nem pusztán virágzóbb gazdaságot építünk, hanem olyat, amely egészségesebb, igazságosabb és tisztább az egész bolygó számára” – mondta az elnök.

„Ezek a lépések legkésőbb 2050-ig a nettó nulla kibocsátásra fogják átállítani Amerika gazdaságát” – tette hozzá Joe Biden.

Az amerikai elnök szerint a mostani csúcstalálkozó első lépésnek tekinthető a legnagyobb és legtöbb széndioxidot kibocsátó gazdaságok közös erőfeszítései felé. „Mozognunk kell. Gyorsan kell haladnunk”, hogy a globális felmelegedés legfeljebb 1,5 Celsius fok legyen az iparosodás előtti időkhöz képest – mondta Biden.

Az elnök kollektív fellépésre szólított fel az éghajlatváltozás leküzdése érdekében. Kijelentette, hogy a globális közösségnek nincs más választása, mint hogy szembeszálljon „korunk egzisztenciális válságával”. Úgy fogalmazott: „egyetlen nemzet sem képes egyedül megoldani ezt a válságot. Mindannyiunknak – különösen azoknak, akik a világ legnagyobb gazdaságait képviseljük – tennünk kell ellene”. Biden szerint ez egyszerre „erkölcsi és gazdasági kényszer”. Úgy fogalmazott: „Az idő rövid, de hiszem, hogy meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni.”

Az amerikai elnök szerint azok az országok, amelyek követik adminisztrációja iránymutatásait az éghajlatváltozás kezelésére irányuló beruházásokkal kapcsolatban, gazdaságaikat „ellenállóbbá és versenyképesebbé” teszik. „Valójában nincs más választásunk, ezt végre kell hajtanunk” – tette hozzá.

Beszédében Biden szólt a hónap elején nyilvánosságra hozott, több mint 2000 milliárd dolláros infrastruktúra- és klímacsomagjáról is, amelynek fontos elemei például az elektromos járműveket kiszolgáló töltőállomások telepítése, a nagyrészt ólomból készült főbb vezetékek és csatornák cseréje, valamint az elektromos hálózat korszerűsítése is. „Amikor az emberek az éghajlatváltozásról beszélnek, nekem a munkahelyek jutnak eszembe” – fogalmazott. Biden szerint a tervezett „hatalmas infrastruktúrális beruházások” a munkahelyteremtés és általában a gazdaság területén rendkívüli lehetőségeket rejtenek.

Az amerikai elnök a klímaváltozás elleni kollektív fellépésre irányuló gondolatait osztotta beszédében Kamala Harris amerikai alelnök és Antony Blinken külügyminiszter is. „Globális közösségként elengedhetetlen, hogy gyorsan és együtt kezeljük a válságot. Ehhez pedig az egész világon innovációra és együttműködésre lesz szükség” – fogalmazott Harris.

Blinken szerint sok olyan kérdés van, amelyben a klímacsúcson részt vevő országok nem értenek egyet, de az éghajlatváltozás nem tartozik ezek közé. „Nem számít, melyik országból származunk, ismerjük azt a világot, amelyet tovább akarunk adni gyermekeinknek és unokáinknak. Nem tudok jobb vagy sürgősebb okot, ami összehozhatna minket” – fogalmazott a külügyminiszter.

Joe Biden amerikai elnök negyven állam- és kormányfőt hívott meg az online csúcstalálkozóra. A csütörtökön kezdődött kétnapos rendezvény célja, hogy előkészítse az ENSZ novemberi glasgow-i klímakonferenciáját, és meggyőzze a gazdasági nagyhatalmakat az ambiciózusabb klímavédelmi célkitűzések nélkülözhetetlenségéről. A csúcstalálkozón mások mellett Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint Narendra Modi indiai kormányfő és Angela Merkel német kancellár is részt vesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?