Betontömbökkel védik a kölni dómot

Köln |

<p>Betontömböket helyeztetett a német rendőrség szerdán a kölni dóm elé azután, hogy úgy értesült: iszlám terroristák támadást terveztek Barcelonában a keresztény építészet másik remekénél, a Sagrada Famíliánál, azaz a Szent Család-templomnál.&nbsp;</p>

A kölni dóm, hivatalos nevén Szent Péter és Szűz Mária Dóm 157 méteres magasságával Németország második és a világ harmadik legmagasabb temploma.

A Sagrada Familia látogatói ellen az a terrorista sejt tervezett merényletet, amely a múlt héten gázolásos támadást hajtott végre Barcelonában 13 gyalogos halálát okozva. 

A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy Európában ugyan tucatnyi, tömegbe gázolós terrortámadás történt az utóbbi bő egy évben, ám a nagyvárosok nemigen igyekeznek az ilyen jellegű támadások elleni védekezéssel. Egyrészt a költségek tartják vissza őket, másrészt az a vélekedés, miszerint hamar elavulhat bármilyen intézkedés, harmadrészt vonakodnak megzavarni a mindennapi életet. 

"Nem akarjuk befalazni a várost. Azzal épp az ellenkezőjét üzennénk, amit valóban akarunk tudatni: nyugodtak, higgadtak maradtunk" - idézte a Reuters Berlin belügyekért felelős szenátorát, Andreas Geiselt. 

A német fővárosban tavaly decemberben egy dzsihadista teherautóval karácsonyi vásár látogatói közé hajtott, és tizenkettőt halálra gázolt közülük. A vásár helyének peremére a hatóságok akadályokat telepítettek, de más, látható intézkedések nemigen vehetők észre a városban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?