Jeruzsálem. Szokatlan módon, betonnal töltötte fel, s így tette lakhatatlanná az izraeli hadsereg két tavalyi terrorakció palesztin elkövetőinek házát szerdán Kelet-Jeruzsálemben. Tegnap visszatértek a büntetés már hagyományosnak mondható formájához: folytatták a házrombolásokat.
Betonnal a palesztin terrorizmus ellen
A többségében arabok lakta Kelet-Jeruzsálemben az izraeli rendőrök cementet szállító kamionokkal jelentek meg, és ázsiai vendégmunkások közreműködésével nedves cementtel töltötték tele azokat az épületeket, ahol a jeruzsálemi Héber Egyetem, illetve egy népszerű jeruzsálemi kávéház ellen tavaly elkövetett véres merényletek három végrehajtójának otthonai voltak. Izraeli illetékesek elmondták, az eddigi gyakorlattal ellentétben azért nem rombolták le ezeket a házakat, mert többlakásos épületekről van szó. A Reuters szerint ez volt az első eset, hogy a lakásrombolás gyakorlatát izraeli személyi igazolvánnyal rendelkező és így izraeli állampolgárság felvételére bármikor jogosult kelet-jeruzsálemi lakosokkal szemben alkalmazták.
Tegnap nyolc palesztin házat rombolt le a Gázai övezetben és kettőt Ciszjordániában az izraeli hadsereg, arra hivatkozva, hogy azok szélsőséges fegyveresekéi voltak. Palesztin biztonsági források szerint az akció során kilenc további ház is megrongálódott. Tavaly augusztus óta Izrael mintegy 120 házat rombolt le Ciszjordániában azzal a céllal, hogy felszámolják a palesztin merénylők bázisait, illetve elrettentsenek a további merényletektől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.