Berlusconi visszatért hivatalába

Róma |

<p>Majd egyhónapi kényszertávollét után hétfőn visszatért a kormányfői teendők ellátásához Silvio Berlusconi.</p>

Az olasz miniszterelnököt december 13-án Milánóban egy választási nagygyűlést követően megdobta egy férfi az észak-olaszországi nagyváros  dómjának fémből készült kicsinyített másával, amikor Berlusconi a tömegben elvegyülve autogramokat osztogatott.  A politikusnak betört az orra és kitört két foga, alsó ajkát össze kellett varrni. Néhány napig kórházi ápolásra szorult
    Hétfőn  a római miniszterelnöki hivatal előtt hívei egy csoportja lelkesen üdvözölte Berlusconit. A milánói inzultus - közvéleménykutatás szerint - növelte a kormányfő népszerűségét, és háttérbe szorította az elmúlt hónapokban kirobbant magánéleti botrányait is. 
    Berlusconi felépülése utáni első munkanapját a koalíciós partnerekkel való egyeztetéssel kezdte. A napirendi pontok között a pénzügyi kérdések mellett a tervezett igazságügyi reformmal való tennivalók is szerepeltek, vagyis az úgynevezett Alfano-törvényben foglaltak újbóli jogszabályra emelésének a lehetősége. 
    A törvény - amelyet az olasz alkotmánybíróság októberben alkotmányellenesnek nyilvánított -  a négy legmagasabb olasz közjogi méltóság számára biztosított kiemelt mentelmi jogot, de a gyakorlatban kizárólag  Berlusconira méretezték kezdeményezői. Az olasz törvényhozás 2008 nyarán fogadta el az Angelino Alfano igazságügyi miniszter  által benyújtott tervezetet. E törvény értelmében hivatali idejük lejártáig felfüggesztették a köztársasági elnök, a szenátus és a parlament elnöke, valamint a miniszterelnök ellen folyamatban lévő bírósági ügyeket, amennyiben voltak ilyenek.
    Az  alkotmányellenesnek nyilvánított jogszabály két eljárást blokkolt eddig: egyrészt Berlusconi korrupciógyanús ügyeleteinek kiderítését egykori brit ügyvédje, az azóta már hamis tanúzásért elítélt David Mills kapcsán; másrészt a kormányfő médiabirodalma, a Mediaset filmforgalmazási jogainak vásárlása során történt pénzügyi bűncselekmények ügyében.
    Berlusconi azonban közölte, hogy "kommunista bírák" indítottak ellene ismét  hajtóvadászatot, mint azt  teszik azóta, hogy a kilencvenes évek elején a politika színterére lépett. Az alkotmánybírósági döntés után kilátásba helyezte: kezdeményezi az igazságszolgáltatás reformját és az alkotmány módosítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?