<p>Egyelőre nem sikerült igazolni, hogy a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban kamionnal elkövetett tömeges gázolás ügyében őrizetbe vett gyanúsított követte el a bűncselekményt - jelentette be kedden Klaus Kandt, a német főváros rendőrségének vezetője.</p>
Berlini rendőrfőnök: az igazi tettes ismeretlen és szabadlábon van
A berlini biztonsági szervek vezetőinek közös sajtótájékoztatóján Klaus Kandt kiemelte: a vizsgálatokat még nem zárták le, de egyelőre nem nyert bizonyítást, hogy a gyanúsított ült a volánnál a támadás idején.
Előzőleg a Die Welt című lap a hírportálján magas beosztású rendőrségi tisztviselőkre hivatkozva azt jelentette, a nyomozók már megállapították, hogy a terhére rótt bűncselekményt tagadó gyanúsított nem érintett az ügyben.
Ezzel új helyzet állt elő: az igazi tettes ismeretlen és szabadlábon van.
Klaus Kandt a sajtójelentést lényegében megerősítve hangsúlyozta, hogy a terrorveszély továbbra is magas Berlinben, ezért megerősítik a biztonsági intézkedéseket, az utcákon, tereken "erőteljes" a rendőri jelenlét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.