Beperli a választási irodát az RMDSZ egyik képviselőjelöltje

Marosvásárhely |

<p>Bepereli a romániai központi választási irodát Benedek Imre, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi képviselőjelöltje, mivel úgy véli, a testület hibájából az őt illető parlamenti mandátum máshoz került.</p>

A parlamenti helyet név szerint az Afrikában és Ázsiában élő román állampolgárok szavazókörzetében indított RMDSZ-jelöltnek, Kötő Józsefnek osztották ki.

A  kolozsvári Krónika napilap pénteki beszámolója szerint a marosvásárhelyi szívgyógyász előző napi sajtótájékoztatóján kijelentette: a választási iroda kedvezőtlenül bírálta el óvását, ezért bíróságon támadja meg a döntést.

A marosvásárhelyi 2-es választókerületben közel 43 százalékos szavazataránnyal elsőséget szerző, a parlamentből mégis kimaradt Benedek Imre a központi választási iroda honlapján megjelent közleményt mutatta be az újságíróknak, hangsúlyozva: bukaresti ügyvédjével oldalról oldalra áttanulmányozták azt, és rájöttek, hogy a mandátumok elosztásába hiba csúszott.

Benedek hangsúlyozta: semmiként sem abból indul ki, hogy saját választókerületében nyerteseként 12 769 szavazatot szerzett, míg Kötő József a 4-es külföldi képviselőházi szavazókerületben - Ázsiában és Afrikában - élő román állampolgároktól mindössze 34-et gyűjtött be.

A romániai sajtó csütörtökön szintén azt fejtegette, hogy a vakszerencse és a kiszámíthatatlanság érvényesült a romániai választásokon, amelyek az újonnan bevezetett egyéni választókerületes rendszer szerint zajlottak, de a sajátos "visszaosztás" révén képtelen helyzeteket is teremtettek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?