Képarchívum
Belgrád kész kompromisszumot kötni a Koszovóval folytatott tárgyalásokon
Szerbia kész kompromisszumot kötni a Koszovóval folytatott tárgyalások során, de a megaláztatásokat nem fogja eltűrni - szögezte le Aleksandar Vucic szerb elnök szerdán Belgrádban, miután találkozott Wess Mitchell-lel, az Egyesült Államok külügyminisztériumának eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával.
A szerb államfő hozzátette: mindenki tisztában van azzal, hogy a Koszovóval fenntartott kapcsolat a jelenlegi állapotában a legnagyobb akadálya Szerbia európai uniós integrációjának, de Belgrád kész arra, hogy a lehetséges kompromisszumos megoldásokról tárgyaljon. "A kompromisszumot pedig a másik vagy a harmadik oldalnak is el kell fogadnia" - húzta alá, kiemelve, hogy a megállapodások semmibe vétele Szerbia megalázását jelentené.
Wess Mitchell államtitkár kijelentette: országa támogatja a szerb-koszovói párbeszédet és a helyzet mihamarabbi rendezését. Kiemelte: azzal, hogy az Európai Unió újra a bővítés felé fordult, remek lehetőség nyílt meg a nyugat-balkáni országok számára, és ezt a lehetőséget meg kell ragadni. Véleménye szerint most van itt az idő arra, hogy a térségben fennálló vitás kérdéseket rendezzék, a szerb-koszovói kapcsolaton kívül például meg lehetne oldani a macedón-görög névvitát is.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a túlnyomó többségében albánok lakta területet. Emellett Szerbia két nagy szövetségese, Oroszország és Kína szerint sem független államról van szó, és az is gondot jelent, hogy az Európai Unió sem egységes a kérdést illetően. Az EU 28 tagállama közül öt, amely maga is jelentős, autonómiára törekvő kisebbséggel rendelkezik - Románia, Szlovákia, Spanyolország, Görögország, Ciprus - sem ismerte el eddig önálló államként Koszovót.
Szerbia és Koszovó 2013-ban Brüsszelben egyezett meg a kapcsolat normalizálásáról, ám előrelépés azóta sem történt. Koszovó státusának rendezéséről a szerb államfő tavaly nyáron kezdeményezett nemzeti konzultációt, ezek az egyeztetések azonban még nem zárultak le.
Koszovóban körülbelül 120 ezer szerb él, főként az ország északi, Szerbiához közeli részein. Számukra nagyobb önállóságot ígért a koszovói albán vezetés, ám eddig nem hozták létre a koszovói szerb önkormányzatok közösségét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.