Belgium lekapcsolhatja atomerőműveit 2025-ig

atomerőmű k

A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba – jelentette be csütörtökön Alexander De Croo miniszterelnök.

A 2003-ben hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárják az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.

Alexander De Croo csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: a jelenlegi, hétpárti belga kormánykoalíció döntése értelmében négy éven belül bezárhatják a belgiumi atomerőműveket.

„Olyan megállapodás született, amelyben a biztonság központi jelentőségű. Az általunk választott forgatókönyv biztonságos a vállalatok és hazánk számára is” – fogalmazott a miniszterelnök a La Libre Belgique című, francia nyelvű napilap jelentése szerint.

Közölte ugyanakkor: noha az ország bezárja atomerőműveit, „nem zárja be kapuit az atomenergia új generációi előtt”. Belgium legkevesebb 100 millió eurót fektet a jövő atomenergiájának kutatásába, különös tekintettel a kisebb moduláris reaktorokra (SMR). Hangsúlyozta: Belgiumnak meg kell határoznia, hogyan pótolja az energiahiányt. A különféle kapacitások feltárásának célja a hét belgiumi atomerőművi blokk kompenzálása – hangoztatta.

A belga miniszterelnök tájékoztatása szerint a kormány új energiatörvényt tervez elfogadni, amelynek célja a kibocsátássemlegesség elérése, majd megtartása 2050 után is.

A napilap beszámolója szerint végleges döntés március 18-án születhet az atomenergia fokozatos megszüntetéséről 2025-ig, az energiabiztonságért felelős belga ügynökség ugyanis akkor mutatja be az energiabiztonság hosszú távú szavatolásáról szóló jelentését. Az energiaellátás biztosításának egyik kulcsfontosságú feltétele a Brüsszel közelében fekvő vilvoordei gáztüzelésű erőmű üzemelési engedélyének március 15-re tervezett megadása - közölték.

Belgium két atomerőművében hét reaktor működik. A francia tulajdonú Engie áramszolgáltató az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Korábbi tervek szerint a doeli 3-as blokkot 2022-ben, a tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezik végleg leállítani, a többi reaktort pedig 2025-ben kapcsolnák le.

Az erőműveket a francia Engie energiaszolgáltató üzemelteti. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiaellátásnak mintegy 40 százalékát biztosítja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?