Befejezték a tiltakozást a hívők a clevelandi magyar templomban

Cleveland |

<p>Befejezték a tiltakozást a hívők csütörtökön a clevelandi Szent Imre római katolikus magyar templomban, ahová előzőleg bezárkóztak a templom bezárása elleni tiltakozásul. Követelésüket elérték: a bezárásról döntő megyéspüspök beleegyezett, hogy találkozik velük.</p>

A magyar és amerikai zászlókat tartó csoport 16 órás tiltakozást követően a rendőrség felszólítására hagyta el az épületet.

A csoport egy tagja előzőleg közölte: megfelelően el vannak látva élelemmel, és készek arra, hogy "sokáig" maradjanak a templom megmentése érdekében. A rendőrség közlése szerint hatan voltak a templomban, senkit nem tartóztattak le.

Az egyházkerület mintegy 100 tagja előző nap békés tiltakozáson vett részt a történelmi templomnál. A hívők egy csoportja éjszakai is virrasztott az épületben, amelyet azonban nem hagytak el.

A 106 éves magyar templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök a racionalizálás jegyében bezáratott az amerikai Ohio szövetségi állambeli egyházmegyéjében. A püspök a látogatottság csökkenésével, paphiánnyal és pénzügyi gondokkal magyarázta a templomok bezárását; sok templom működtetése állítólag ráfizetéses volt.

A püspök tavaly döntött a Szent Imre templom bezárásáról, amelynek bejelentett időpontja június 30., szerda volt. A döntést azzal indokolták, hogy legalább 2000 lélek szükséges egy templom eltartásához és a magyar közösségnek csak 600 tagja van. A magyarok - akik 15 hónapja folyamatosan tiltakoztak a döntés miatt - viszont azt állítják, hogy el tudják tartani, és a templom nemcsak a hitéletben, hanem a közösségi életben is fontos szerepet tölt be.

A püspök - a tiltakozók és a rendőrség közlése szerint - beleegyezett abba, hogy találkozik az egyházkerület tagjaival, de konkrét időpontot nem jelöltek ki. Az egyházmegye vezetése illegális épületfoglalásnak nevezte az akciót. A tiltakozók egyike, John Juhasz - aki 56-os magyar - úgy fogalmazott: valakinek végre szembe kellett szállni az igazság érdekében. A hívők azt remélik, hogy a bezárásról szóló döntés nem végleges, a Vatikán - a hozzá intézett felhívásra válaszolva - megfordíthatja azt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?