Basescu védnökségével alakult jobbközép pártot jegyeztek be Romániában

Bukarest |

<p>Bejegyezték Romániában a Traian Basescu államfő védnökségével alakult Népi Mozgalom Pártot (PMP), miután a bukaresti táblabíróság szerdán jogerősen elutasította a pártbejegyzés ellen emelt óvásokat.</p>

A magát jobbközép alakulatként meghatározó új pártot 2013-ben kezdték szervezni az államfőhöz közel álló politikusok, miután az addig elnöki pártként emlegetett Demokrata Liberális Párt (PDL) nem a Basescu által nyíltan támogatott Elena Udreanak, hanem Vasile Blaga korábbi pártelnöknek szavazott bizalmat a párt tisztújító értekezletén.    "Pártunk egy új politikai kultúrát kíván meghonosítani a jelenlegi politikai kilátástalanságban. A jóhiszemű és becsületes románokat várjuk, hogy csatlakozzanak pártunkhoz, amely a középosztály és közjó szolgálatában áll" - mondta Eugen Tormac pártelnök a PMP bejegyzése alkalmából. Rámutatott: a PMP a Traian Basescu államfő, illetve a 2009 és 2012 között kormányzó Emil Boc-kabinet által kezdeményezett reformokat akarja folytatni.    Basescu kedden egyszerre nyolc tanácsadóját mentette fel tisztségéből, a román média szerint azért, hogy beléphessenek az új pártba. Egyikük, Daniel Funeriu volt oktatási miniszter meg is erősítette blogján, hogy a PMP színeiben kíván indulni az európai parlamenti választásokon.    Ugyancsak a PMP jelöltlistáján kíván európai parlament mandátumot szerezni a párt egyik alapítója, Theodor Baconschi volt külügyminiszter.    A közvélemény-kutatások szerint továbbra is Traian Basescu államfő a román jobboldal legnépszerűbb politikusa: bizalmi indexe a 2012-es évi 18 százalékos mélypontról - a Sociopol intézet mérése szerint - tavaly decemberig 23 százalékra emelkedett. Basescunak decemberben jár le második államfői mandátuma és nem indulhat a decemberi elnökválasztáson.    A PDL - amelynek éléről 2004-ben Basescu az elnöki hivatalba került - egy jobbközép tömörülés részeként vett részt a 2012-es parlamenti választásokon, de súlyos vereséget szenvedett: fele annyi mandátumot sem szerzett, mint 2008-ban, és parlamenti súlya 14 százalékra esett vissza.    A szétforgácsolt román jobboldal valamennyi pártja - a PDL, a Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnök vezette Polgári Erő, és a most bejegyzett PMP - elvileg szükségesnek tartja az összefogást az idei választásokon, de arról tárgyalni sem hajlandók egymással, hogy ki lehet a román jobboldal közös jelöltje az év végi elnökválasztáson. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?