<p>Első ízben kért bocsánatot Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön a haiti néptől amiatt, hogy a világszervezet békefenntartóinak szerepe volt az országban 2010-ben kitört, ezrek halálát okozó kolerajárvány kialakulásában.</p>
Ban Ki Mun bocsánatot kért az ENSZ-békefenntartók haiti kolerajárványban játszott szerepéért
Az ENSZ vezető diplomatája mindazonáltal továbbra sem vállalt teljes felelősséget a járvány egészéért.
Szakértők már évekkel ezelőtt megállapították, hogy a járvány kialakulásáért azok az ENSZ-békefenntartók tehetők felelőssé, akiket a 2010-es pusztító erejű földrengést követően telepítettek a rendkívül szegény karibi országba.
Ban Ki Mun a New York-i ENSZ-palotában, a közgyűlés előtt felszólalva, franciául, angolul és Haiti hivatalos nyelvén, kreol nyelven elmondott beszédben kért bocsánatot.
"Bocsánatot kérünk Haiti népétől. Egész egyszerűen nem tettünk meg mindent, a kolera kialakulása és elterjedése ellen. Mélységesen sajnáljuk szerepünket" - hangsúlyozta a főtitkár.
Hozzátette: a világszervezetnek "morális felelőssége" lett volna, hogy cselekedjék. Ban Ki Mun szerint a történtek beárnyékolták az ENSZ és Haiti viszonyát, és alaposan ártottak a kéksisakosok tekintélyének.
Az ENSZ becslései szerint a hat évvel ezelőtt kezdődött járványban mintegy 800 ezren fertőződtek meg, és kilencezren haltak meg.
A főtitkár bocsánatkérése egy 400 millió dolláros segélyprogram bejelentése kapcsán hangzott el. A program azt szolgálná, hogy segítsenek az áldozatok hozzátartozóin, illetve a kolera által sújtott településeken, valamint hatékonyabb küzdelmet folytassanak a kórokozó terjedése ellen.
Szakértők szerint Haitiba feltehetően az ENSZ nepáli kéksisakosai hurcolták be a kolerát, miután - bár tudható volt, hogy Nepálban járvány alakult ki - a katonákat előzetes szűrés nélkül telepítették a karibi országba. A szervezet saját vizsgálóbizottsága azonban nem tudta pontosan megállapítani, honnan indult ki a járvány.
Az ENSZ főtitkár-helyettese, Jan Eliasson azonban Ban Ki Mun csütörtöki beszéde után a sajtónak leszögezte: a világszervezetet változatlanul nem terheli jogi felelősség a történtekért.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.