Balesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő

Püspökladány |

<p>Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tájékoztatta Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka csütörtök reggel az MTI-t. A városházára kitűzték a gyászlobogót.</p>

A baleset szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, amikor egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött az Arnóth Sándort szállító, szabályosan közlekedő személygépkocsival.
A balesetben hárman haltak meg: az 51 éves Arnóth Sándor mellett életét vesztette 57 éves gépkocsivezetője, valamint a szabálytalanul az autópályára hajtó jármű vezetője is.
Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a balesetet okozó 51 éves aszódi férfi eddig tisztázatlan okból a forgalommal szemben hajtott fel az M3-as autópályára, ahol a  belső sávban ütközött a szabályosan közlekedő, Miskolc felé tartó személyautóval.
A vétlen járműnek egy kisteherautó is nekicsapódott, az abban ülők nem sérültek meg - közölte a szóvivő.
A helyszínelés hajnali 4 óráig tartott, addig teljes útzár volt érvényben; a forgalmat a 41-es kilométernél, a bagi lehajtónál a 3-as főútra terelték.
A tragédia pontos körülményeinek kiderítésére vizsgálat indult - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?