Baku amnesztiát ígér a tűzszünetet betartó szakadároknak

Baku amnesztiát ígér a tűzszünetet betartó szakadároknak

Azerbajdzsán amnesztiát tervez adni a fegyvereiket letevő, tűzszünetet betartó hegyi-karabahi örmény alakulatok tagjainak, bár több fegyveres csoport az ellenállás folytatását tervezi – közölte az azeri elnök tanácsadója pénteken.

Hikmet Hajiyev az amnesztiával kapcsolatos fejleményekről a Reuters hírügynökségnek adott televíziós interjúban számolt be.

„Még a volt katonáknak és a harcosoknak is – ha minősíthetjük őket így – amnesztiát tervezünk adni, vagy legalábbis javasolni” – mondta az elnöki tanácsadó.

Hajiyev szerint több fegyveres csoport nyilvánosan kijelentette, hogy nem fogadják el Baku tűzszüneti feltételeit, és folytatják az ellenállást. Kisebb csoportok az erdőkbe vonultak vissza, de a bakui vezetés nem ezt tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági kihívásnak – tette hozzá.

A tanácsadó kiemelte, hogy a hegyi-karabahi örmények jogait azerbajdzsáni integrációjuk részeként tiszteletben tartják, valamint humanitárius támogatást és olaj- és benzinszállítmányokat is küldenek a szakadár területekre, három rakomány már pénteken megérkezik a térségbe.

A hegyi-karabahi örmények csütörtökön közölték, hogy bizonyos garanciákra van szükségük, mielőtt letennék a fegyvert az azeri ellenőrzés alá visszakerült szakadár régióban.

Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnök szerdán úgy fogalmazott, hogy „vasökle a történelembe űzte” az örmény etnikai szeparatista Karabah eszméjét, és a régió mostantól egy „földi paradicsomban” fog élni Azerbajdzsán részeként.

A bakui kormány kedd reggel jelentette be, hogy „terrorelhárító” műveletet indított a főként örmények lakta, Azerbajdzsán részét képező szakadár dél-kaukázusi Hegyi-Karabahban. Az örmény kormányfő szerint etnikai tisztogatásról van szó, és az örmény hadsereg nem vesz részt a harcokban. Szerdán tűzszüneti megállapodás jött létre, amelyet követően a bakui kormány megkezdte a tárgyalásokat az örmény szakadárokkal. Azerbajdzsán csütörtökön tervezetet adott át Örményországnak egy békemegállapodásról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?