Azonosították a síita mecset elleni merénylet elkövetőjét

Rijád |

<p>A szaúdi hatóságok vasárnap megerősítették, hogy a két nappal korábban az ország keleti részén egy síita mecsetnél elkövetett - huszonegy ember halálát követelő - öngyilkos merénylet tettese az Iszlám Állam egyik aktivistája, akinek személyét sikerült azonosítani.</p>

A robbantás a Keleti tartományban, al-Katif kormányzóság al-Kudei nevű településén történt az Ali imám mecset bejáratánál a pénteki ima idején. Az épületben legalább százötvenen tartózkodtak. A térségben főleg a síita vallási kisebbség tagjai élnek. A merénylet végrehajtását később az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vállalta magára, az iszlamista honlapokon megjelent közlemény szerint az elkövető robbanóövet viselt.

A szaúdi belügyminisztérium vasárnap bejelentette, hogy sikerült azonosítani az elkövetőt: Száleh bin Abdulrahman al-Kasámi szaúdi állampolgárról van szó, akit már korábban is köröztek, mint az IÁ-hoz kötődő egyik terrorista sejt tagját. A laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy az általa használt robbanóanyag hexogén (más néven ciklonit vagy RDX) volt.

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó vasárnap közzétett - Mohamed bin Nájef trónörököshöz címzett - üzenetében jelezte: bárkinek, akinek köze volt az IÁ által szervezett merénylethez, vagy akár csak szimpatizál ezzel a cselekménnyel, bíróság előtt kell felelnie. A király megdöbbenését fejezte ki a pénteki merénylet súlyossága miatt, hangsúlyozva, hogy ez a terrorcselekmény ellentétben áll az iszlám és az emberiesség értékeivel. 

Szaúd-Arábiában 2011 márciusában al-Katif volt a központja a síiták tüntetéseinek, amelyeket hátrányos megkülönböztetésük és állítólagos elnyomásuk miatti tiltakozásul szerveztek az uralkodó ellen. A sivatagi királyságban 2,7 millióra tehető a síiták száma, akik így a lakosság 12 százalékát teszik ki. A vallási kisebbség tagjai elsősorban a kőolajban gazdag Keleti tartományban élnek. A síitákat mind az Iszlám Állam tagjai, mind pedig a szaúdi ultrakonzervatív körök "eretnekeknek" bélyegzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?