Az USA, Japán és Dél-Korea Észak-Korea atomprogramja ellen

Szingapúr |

<p>Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea folytatja a szoros együttműködést az észak-koreai atom- és rakétafenyegetés elhárítására, és szükségesnek tartja ezzel összefüggésben a katonai hírszerzési információk megosztását - ebben állapodott meg szombaton Szingapúrban a három ország védelmi minisztere.</p>

A Chuck Hagel amerikai, Onodera Icunori japán és Kim Kvan Dzsin dél-koreai védelmi miniszter találkozója után kiadott közös közlemény szerint mindhárom ország arra fog törekedni, hogy tető alá hozza az észak-koreai atomkérdéssel foglalkozó, rég tervbe vett szándéknyilatkozatot. Mindhárom miniszter megismételte országuk régóta ismert álláspontját, amely szerint nem fogják atomhatalomnak elismerni Észak-Koreát, és szorosan együtt fognak működni egymással, hogy elrettentsék a provokációktól.

Barack Obama amerikai elnök április végén járt Szöulban, és tárgyalópartnereivel együtt hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a három ország ossza meg egymással az észak-koreai atom- és rakétaprogrammal kapcsolatos hírszerzési információit, és Japán ebbe bele is egyezett. Washington és Szöul, illetve Washington és Tokió kötött már egymással a katonai hírszerzés együttműködéséről szóló kétoldalú megállapodást, de Szöul és Tokió között ilyen egyezmény nincs, és szakértők szerint tekintettel a feszült viszonyukra, egyáltalán nem lesz könnyű tető alá hozni. Két évvel ezelőtt, 2012-ben Szöul és Tokió már közel került ahhoz, hogy ezt megtegye, de a heves dél-koreai tiltakozások miatt szöuli vezetés végül elállt ettől. Dél-Koreában sokan még mindig neheztelnek Japánra a második világháborúban elkövetett atrocitásai miatt, és azt sem nézik jó szemmel, hogy Abe Sindzó japán miniszterelnök és jobboldali kormánya kísérleteket tesz a háborús bűncselekmények tisztára mosására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?