Az UMDSZ üdvözli az új ukrán nyelvtörvény hatályba lépését

Ungvár |

<p>Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) nyilatkozatban üdvözli az új ukrán nyelvtörvény hatályba lépését, és megelégedéssel nyugtázza, hogy a szövetség elnöke befutónak számító helyet kapott a Régiók Pártjának (PR) parlamenti választási listáján.</p>

Az MTI-hez kedden eljuttatott nyilatkozat szerint az UMDSZ elnöksége és egész tagsága megelégedéssel nyugtázza, hogy a szövetség elnökének személyében a magyar szervezet befutónak számító helyen felkerült a kormányzó PR választási listájára. Ezzel a gyakorlatban is megvalósult az a szerződés, amit a szervezet 2009-ben kötött Viktor Janukovics akkori elnökjelölttel, jelenlegi államfővel - áll a közleményben.

Az UMDSZ nyilatkozatában üdvözli, hogy az ukrán elnök kézjegyével látta el az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezetet, s ezzel a jogszabály törvényerőre emelkedett. A szövetség szerint ez egy olyan pozitív lépés az országban élő kisebbségek irányába, amelyre még nem volt példa a független Ukrajna történetében, s amely elősegíti, hogy a nemzetiségi közösségek tagjai az ország teljes jogú állampolgárainak érezzék magukat.

Az UMDSZ elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy Ungváron hivatalos utasításra 19. századi és 20. század eleji anyakönyveket semmisítettek meg, amivel kapcsolatban felszólítja az illetékeseket, "derítsék ki, kit terhel a személyes felelősség e barbár cselekedetért, vonja felelősségre, illetve tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyen cselekedet, mely szűkebb pátriánk szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek megsemmisítésére irányul" - áll egyebek mellett a magyar szervezet nyilatkozatában.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?