Az NSA-nak várhatóan abba kell hagynia a tömeges méretű adatgyűjtést

Washington |

<p>Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) várhatóan abba kell hagynia azt a tömeges adatgyűjtést és -tárolást, amelyet eddig végzett az emberek telefonbeszélgetéseivel kapcsolatban - jelentette hétfő este a The New York Times című napilap.</p>

Barack Obama elnök kormánya valószínűleg azt fogja javasolni a héten a kongresszusnak, hogy alakítsa át az elektronikus figyelőprogramot úgy, hogy a telefontársaságoknak 18 hónapig kelljen tárolniuk a hívások adatait, mint most is, de a kormány meg akarja tartani azt a lehetőséget, hogy bizonyos feltételek mellett - amelyeket bíróság hagy jóvá - egyes adatokat megtekinthessen a telefontársaságok tárolt adatai között. Az NSA viszont már nem gyűjthetné szisztematikusan a hívásadatokat, és semmiképp nem tárolhatná öt évig. Ezek a változtatások nem rögtön lépnének életbe, három hónapig még maradna a jelenlegi rendszer.

    A The New York Times értesüléseit megerősítette egy meg nem nevezett kormánytisztviselő.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?