Az Iszlám Államhoz szegődött az osztrák férfi, elítélték

Bécs |

<p>Terrorista szervezetben való részvétel miatt három hónap letöltendő és 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 32 éves osztrák állampolgárt hétfőn a felső-ausztriai Linzben. A vád szerint a férfi három évvel ezelőtt gyűlöletet terjesztő prédikátoroktól származó&nbsp;&nbsp; beszédeket és lefejezéseket bemutató videókat osztott meg a világhálón.</p>

A bíróság indoklása szerint a vádlott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek ugyan "apró láncszeme" volt, de "lelkesedett" a szervezet által képviselt eszmékért.  

Az indoklás szerint a vádlott először az iszlám vallás, majd  az Iszlám Állam feláé fordult.     A férfi 2014-ben Mekkába és Medinába zarándokolt. Az osztrák alkotmányvédelmi hivatal akkor figyelt fel rá, amikor a linzi lakásának erkélyéről kilógatta a terrorszervezet zászlaját. A férfi szakállt növesztett, rendszeresen ellátogatott egy linzi mecsetbe, és  elkezdett arabul tanulni. Kérésére a felesége is elfátyolozta arcát, és az akkor öt éves fiának megtiltotta, hogy részt vegyen az óvodai keresztény ünnepségeken. 

A vádlott tagadta, hogy aktívan támogatta volna a terrorszervezetet. Időközben a férfi, aki négy gyermek édesapja volt, leszámolt a szélsőséges nézeteivel. Vallomása szerint "a korábban történtekhez ma már semmi köze". 

A hétfőn kihirdetett ítélet jogerős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?