Az Iszlám Állam újabb városát foglalták el

Báb |

<div>Befejeződött az Iszlám Állam második legfontosabb szíriai központjának felszabadítása.</div>

Báb városának elfoglalását Hulusi Akar török vezérkari főnök jelentette be. A tábornok elmondta, a terület átfésülése, megtisztítása zajlik.A város felszabadítása során 2857 dzsihádistát tettek ártalmatlanná. Az ostrom december 10. és február 15. között zajlott, a török csapatok komoly ellenállásba ütköztek, számos pokolgépes merénylet és akna hátráltatta Báb bevételét. Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget (SZSZH) támogatva megtisztítson egy 5 ezer négyzetkilométeres, határ menti területet a Törökország által terroristának tekintett fegyveresektől, köztük az Iszlám Államtól. Törökország másik nem titkolt célja az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban. A Hürriyet című török napilap azt írta, az Iszlám Állam rádióbeszélgetései is elhallgattak a városban. A tűzszerészek jelenleg a település alatt húzódó alagutakban aknák és házi készítésű robbanószerkezetek hatástalanítását végzik.Erdogan török elnök kijelentette: Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy Báb után az Iszlám Állam „fővárosát”, a Rakkát is magában foglaló határ menti térség felszabaduljon a terrorszervezet uralma alól.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?