Az Iszlám Állam kiirtását ígérik

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet gyökeres kiirtását és vezetőjének likvidálását ígérték az amerikai fővárosban megrendezett terrorellenes nemzetközi konferencia résztvevői.&nbsp;</p>

Az egynapos, külügyminiszteri szintű konferencia - amelyen Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte - közlemény kiadásával zárult helyi idő szerint szerda este. 

A 66 ország külügyminisztere és két nemzetközi szervezet képviselője az IÁ és általában a terrorizmus ellen teendő további lépéseket vitatta meg. A tanácskozás házigazdája Rex Tillerson, az amerikai diplomácia vezetője volt. Irakot miniszterelnöke, Haider al-Abádi képviselte - vele hétfőn a Fehér Házban találkozott Donald Trump elnök is.

Tillerson a kommentátorok jó része által hatásosnak minősített beszédet mondott, amelyben leszögezte, hogy a Közel-Keleten ugyan sokféle kihívással kell szembenézni és sokféle érdeket kell egyeztetni, az Egyesült Államok számára a legnagyobb és elsődleges feladat az IÁ végleges megsemmisítése. "Nem az Iszlám Állam szerepének csökkentése a célunk, hanem a terrorszervezet legyőzése" - jelentette ki, és kilátásba helyezte vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a likvidálását is. "Nem vagyunk azonban érdekeltek a nemzetépítés bizniszében" - tette hozzá Tillerson, utalva arra, hogy több korábbi nemzetközi beavatkozásnak volt ilyen célja is. Arra buzdította a terrorellenes harcban résztvevőket, hogy még jobban járuljanak hozzá a terroristáktól már megtisztított iraki és szíriai országrészek újjáépítéséhez, segítsenek a helyieknek a mindennapi élet újraindításában és közösségeik stabilizálásában. 

A nemzetközi koalíció szerint 2017-ben mintegy kétmilliárd dollárra volna szükség e célok megvalósításához, és a konferencián az amerikai külügyminiszter arra kérte a partnereket, hogy ennek legalább a 75 százalékát teremtsék elő. 

Tillerson külügyminiszter a térség stabilizálása egyik fontos tényezőjeként említette az úgynevezett átmeneti biztonsági zónákat, amelyekben tűzszünetet hirdetnének, hogy az elmenekült helybéliek visszatérhessenek otthonukba. A záróközleményben azonban erről már nem esett szó. 

A záróközlemény tizenhárom pontban foglalja össze a konferencián elhangzottakat, köztük a nemzetközi koalíció terrorellenes erőfeszítéseinek eddigi eredményeit vagy a terrorizmus ellen több fronton - például Észak-Afrikában, Afganisztánban, Irakban vagy Szíriában - vívott küzdelem jelenlegi helyzetét. A résztvevők támogatásukról biztosították al-Abádi iraki kormányfő programját, és tanácsokat adtak a líbiai, az afganisztáni és a nigériai kormány terrorizmus elleni harcához. "Erősítjük erőfeszítéseinket az Iszlám Állam ellen a digitális küzdőtéren, és újraírjuk a közbeszédet a szervezetről" - szögezte le a közlemény. 

A nemzetközi koalíció következő tanácskozását júliusban rendezik meg, a helyszínt még nem hozták nyilvánosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?