Az Iszlám Állam abortuszra kényszeríti szexrabszolgáit

Washington |

<div>Az Iszlám Állam (IÁ) fogamzásgátlásra és abortuszra kényszeríti a fogva tartott és folyamatosan megerőszakolt jazidi nőket, hogy ne legyenek terhesek és a harcosok &quot;ellátása&quot; biztosított legyen - jelentette szombaton a The New York Times amerikai napilap.</div><div>&nbsp;</div>

Az újság több mint harminc olyan nővel beszélt, akiknek sikerült megszökniük a dzsihadisták fogságából.   
A radikális szervezet sátánimádónak tartja a jazidiket. A mintegy félmilliós vallási kisebbség jelentős része földönfutóvá vált az észak-iraki, autonóm Kurdisztánban. Az IÁ mintegy ötezer jazidit ejthetett fogságba, közülük nagyjából kétezernek sikerült megszöknie.   
A lap egy nőgyógyásszal is beszélt, aki azon az iraki ENSZ-klinikán dolgozik, ahol a sorozatos nemi erőszak áldozatait, a kiszabadult szexrabszolgákat megvizsgálják és ellátják, s az orvos azt mondta: a nők mindössze öt százaléka volt terhes, ami a természetesnél jóval alacsonyabb arány.   
Az Iszlám Állam nem is nagyon titkolja, hogy fiatal lányok és nők ezreit "hadizsákmányként" kezeli. A sok esetben alig 12 éves lányokkal rendszeresen "jutalmazzák" a harcosokat, vagy egyszerűen eladják őket szexrabszolgának.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?