Az Iszlám Állam a levegőbe repítené Palmürát

Palmüra |

<p>Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet újra robbanóanyagot szállít a közép-szíriai Palmürába azzal a céllal, hogy teljes mértékben lerombolja az ott lévő műemlékeket, mielőtt feladnák a területet - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.&nbsp;</p>

A tájékoztatás szerint a szíriai kormányerők Palmüra irányába tett sikeres előrenyomulása nyomán, az orosz pilóta nélküli repülőgépekről észlelték, hogy az egykori ókori város térségében gyakoribbá vált a terroristák teherautóinak forgalma. Ez a terrorszervezetnek azt a szándékát mutatja, hogy teljes mértékben meg akarják semmisíteni az ókori település műemlékeit.

A védelmi minisztérium a YouTube-ra feltett egy videót, amelyen látható milyen kárt okoztak eddig a terroristák, akik januárban megsemmisítették a település II. századi amfiteátrumának homlokzatát, valamint a mellette álló híres oszlopos négyeskapu-együttest, a Tetrapülont. Azt megelőzően egy diadalívet és más műemlékeket romboltak le. 

Az Iszlám Állam harcosai 2015-ben foglalták el a területet, tavaly márciusban a szíriai kormányerőknek orosz segítséggel sikerült Palmürát ellenőrzésük alá vonni, de a szélsőségesek decemberben visszafoglalták. Ezt követően tizenkét, a város elfoglalásakor fogságba esett embert legyilkoltak a romváros római kori amfiteátrumában. A foglyok némelyikét agyonlőtték, másokat lefejeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?