Az FC Barcelona közvetítene a katalánok és spanyolok között

Madrid |

<p>A katalán függetlenség kinyilvánításának tervére reagálva kezdeményezések egész sora indul Spanyolországban, szorgalmazva a spanyol és katalán kormány közötti párbeszédet, a kialakult krízishelyzet tárgyalásos rendezését.</p>

"Beszéljenek, mielőtt több kárt okoznak nekünk" - írta internetes közösségi oldalán Andrés Iniesta, az FC Barcelona csapatkapitánya még csütörtökön, csatlakozva azon közéleti szereplők és művészek sokaságához, akik már kifejezték hasonló véleményüket az elmúlt napokban. 

Maga a katalán futballklub vezetése azt jelentette be, hogy szívesen vállalna közvetítőszerepet a felek között, ennek érdekében csatlakozott egy frissen alakult testülethez, amelynek neve: Független bizottság a párbeszédre, közvetítésre és a megbékélésre. 

A bizottságot a barcelonai ügyvédi kamara hozta létre azzal a szándékkal, hogy betöltse a közvetítő szerepét a spanyol és katalán kormány között. Támogatói között tudhatja már a legnagyobb spanyolországi dolgozói érdekképviseleteket és több egyetem képviselőit is, mások mellett.

Rajtuk kívül is többen jelentkeztek már közvetítőnek: például a teljes katalán evangélikus tanács, Inigo Urkullu baszk elnök, a katalán ombudsmani tanács, és Pablo Iglesias, a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt főtitkára is.

Hablamos? Parlem? (Beszélünk?) - ezen a néven indítottak mozgalmat civilek Spanyolországban. "Itt az idő kimondani, hogy Spanyolország jobb, mint a vezetői" - állítják.

Alapvetésük szerint a párbeszéd hiánya zsákutcába vezetett, és a társadalom többsége valójában mindenek előtt egy jobb országot akar. 

A mozgalom színe a fehér, amely a tiszta lapot jelképezi. Arra kérik azokat, akik egyetértenek velük, hogy az ablakokban, erkélyeken a katalán vagy spanyol zászlókat cseréljék fehérre, szombaton pedig vonuljanak városaik önkormányzata elé fehérbe öltözve. 

A pillanatnyi helyzet szerint a katalán kormány kész elfogadni egy közvetítőt, de nem mond le a függetlenség kinyilvánításáról. Ám a spanyol kormány még közvetítők útján sem hajlandó tárgyalni a katalán vezetéssel, amíg Barcelona nem tesz le függetlenségi követeléseiről.

Katalóniában múlt vasárnap függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a spanyol rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt. Az előzetes eredmények szerint a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt a népszavazáson, összesen 2,26 millióan, akiknek 90 százaléka, 2,02 millió támogatta az elszakadást Spanyolországtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?