Az FBI már két éve ismerte a New York-i merénylőt

New York |

<p>Ahmad Khan Rahami, a New York-ban elkövetett szombat esti robbantás afgán származású gyanúsítottjának az édesapja már 2014-ben jelezte a New Jersey-i rendőrségnek, hogy fia egy terrorista - jelentette kedden a The New York Times napilap.&nbsp;</p>

Mohammad Rahami a tekintélyes lapnak nyilatkozva elmondta: két éve közölte a rendőrséggel, hogy fia egy terrorista. Ezt viszont közvetlenül azután tette, hogy Ahmad összeverekedett az édesapa egy másik fiával, akit késsel meg is szúrt. 

A bejelentést továbbították a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI), amelynek a munkatársai kikérdezték az apát. Mohammad Rahami azonban visszavonta kijelentését, mondván, hogy méregből nevezte fiát terroristának. 

Az édesapa ugyanakkor a The New York Times-nak adott interjújában azt állította, hogy az FBI-jal közölte azt, hogy fia terrorista, a nyomozó iroda azonban két hónapnyi vizsgálódás után arra a következtetésre jutott, hogy Ahmad nem az. 

Egy nevének elhallgatását kérő rendvédelmi vezető az AP-nek korábban azt mondta, hogy a férfi a robbanások idején nem szerepelt a terrorizmussal gyanúsított személyek szövetségi listáján.

Feltehetően a The New York Times írásának hatására az FBI közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy 2014-ben valóban átvilágították a gyanúsítottat. A Szövetségi Nyomozó Iroda az akkor megvizsgált háttér- és adminisztrációs adatok, valamint kihallgatások alapján nem talált arra bizonyítékot, hogy Rahaminak köze lett volna a terrorizmushoz - áll a közleményben. 

Ahmad Rahami elfogása óta azonban egyre több olyan nyomot fedeznek fel a hatóságok, amelyek utalnak arra, hogy a férfi támogatta a szélsőséges eszméket. A rendőrség ugyanis egy noteszt talált a robbantással gyanúsított férfinél, amelyben a dzsihadizmus ügyével szimpatizáló írásai szerepeltek - közölte egy névtelenül nyilatkozó rendvédelmi tisztviselő a The New York Times-szal. 

Rahami egyebek közt a kafírok, azaz a nem muzulmán hitetlenek megöléséről is írt noteszében - tette hozzá a tisztviselő.

A The New York Times szerint a hatóságok vizsgálják a gyanúsított 2010 és 2014 között tett külföldi útjait is. Ebben az időszakban Rahami majdnem egy évet töltött Pakisztánban. Egyelőre nem állapították meg a nyomozók, hogy a férfi egy terrorista sejt tagja lenne, az előzetes feltételezések szerint egyedül hajtotta végre a robbantásokat. 

Szombat este Manhattan előkelő Chelsea negyedében pokolgép robbant, 29 ember sebesült meg. A hatóságok látókörébe került Rahaminak feltehetően köze volt a korábban a New Jersey állambeli Seaside Parkban történt robbanáshoz is. Ez utóbbi helyszínen egy jótékonysági futóverseny megkezdése előtt robbant fel egy csőbomba, az eseményt lemondták, a robbanásban senkinek sem esett baja, de helyszínen három további fel nem robbant pokolgépet találtak. 

Emellett nyomozás folyik egy New Jersey-i vasútállomáson talált, robbanószereket tartalmazó hátizsák, valamint a chelsea-i robbanás helyszínétől nem messze talált, távirányításos, fémhulladékkal megrakott, fel nem robbant kuktabomba ügyében is. Hasonló eszközt használtak a 2013. áprilisi bostoni maratonon elkövetett robbantásnál is, amelyben hárman meghaltak és 264 ember megsebesült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?