Az FBI által lelőtt csecsen férfi fegyvertelen volt

Washington |

<p>Fegyvertelen volt az a csecsen férfi, akit atlantai otthonában kihallgatás közben lőtt le egy FBI-ügynök, s aki jól ismerte a bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetőjét, Tamerlan Carnajevet - írja csütörtökön a The Washington Post című amerikai napilap.</p>

 

Az újság internetes kiadásában megjelent írás szerint egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi illetékes elmondta, hogy amikor a 27 éves Ibragim Todasevet négy nappal a bostoni robbantás után, május 22-én kihallgatták atlantai otthonában, a férfi rávetette magát egy FBI-ügynökre, és felborította az asztalt, de nem volt nála sem pisztoly, sem kés. Egy másik illetékes is azt mondta, hogy Todasev fegyvertelen volt.    Az incidens akkor történt, amikor a rendőrök magára hagyták az FBI-ügynököt Todasevvel, s ekkor már órákon át zajlott a csecsen férfi kihallgatása. A The Washington Postnak nyilatkozó forrás szerint az FBI-ügynök "néhány karcolással és horzsolással" megúszta a támadást.    Az incidens napján az FBI közleményt adott ki, amely szerint Todasevet a bostoni robbantással összefüggésben hallgatták ki. A sajtóban azonban olyan értesülések jelentek meg, hogy egy két évvel ezelőtti drogügylet idején elkövetett hármas gyilkosság miatt folyt ellene nyomozás, a férfi beismerő vallomást tett, és a bostoni merénylet egyik elkövetője, Tamerlan Carnajev ellen is vallott.     A sajtóban korábban megjelent rendőrségi kiszivárogtatások szerint Todasev a kihallgatáskor kést rántott, és megsebesített egy FBI-ügynököt. Voltak olyan értesülések is, hogy megpróbálta megkaparintani az FBI-ügynök fegyverét.    Egy tekintélyes amerikai iszlám jogvédő szervezet szerdán felszólította az amerikai igazságügyi minisztériumot, hogy az ügyben független nyomozást folytasson le. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?